Kanalas Szilveszter nyerte a WBF-övet

2015. 12. 29. 22:18
Kanalas Szilveszter nyerte a WBF-övet

A Profibox Promotion kedden rendezte hagyományos „előszilveszteri” gáláját, amelyen négy pár hivatásos ökölvívó mérkőzés került bemutatásra teltházas publikum előtt.

Mint ismert, a budapesti központú vállalkozás egy nagyszabású bokszgálát tervezett összehozni a KSI Jégszínházban, ám a főmérkőzésnek szánt, komoly érdeklődéssel bíró Csala Zoltán-Bogdán Golyó Zsolt nehézsúlyú rangadó sérülés miatt meghiúsult, így ugyan kisebb helyszínen, de valódi telt ház előtt, az alkalomra exkluzívan berendezett Hertelendy utcai (Bp. XII. ker) GFC boxteremben került sor az eseményre - kizárólag meghívott vendégek részére, VIP fogadással egybekötve.
Kanalas Szilveszter vs Ajtai JózsefKanalas Szilveszter vs Ajtai József
Az eredeti programból ""csak"" a legnagyobb téttel bíró párharc, vagyis a WBF nagylégsúlyú vb-címmérkőzés került megrendezésre, ahol a veretlen Kalanlas Szilveszter (8 győzelem – 0 vereség) és a remek mérlegű Ajtai József (12 győzelem – 2 vereség) húzott bokszkesztyűt. A 12 menetes, végletekig kiélezett, hullámzó, kiváló szívnonalú párharcot Kanalas megosztott pontozással nyerte, így az ő derekára került a díszes vb-öv.
Tomi Kid Kovács TamásTomi Kid Kovács Tamás
A váltósúlyú Görbics Gábor (11 győzelem -2 vereség) a veretlen Bogdán Richárdot (most 1 győzelem – 1 vereség) már az első körben – egy remek testütéssel – megállította (KO), míg a felvidéki kedvenc Kovács Tamás „Tomi Kid” (27 győzelem – 1 vereség) a második menetben TKO-val nyert névrokona, Kovács Miklós (1 győzelem – 2 vereség) ellen. Cirkálósúlyban két debütáló bunyós, a felvidéki Rácz Róbert és az erdélyi Tök Attila közül az előbbi diadalmaskodott, imponáló teljesítménnyel az első menetben (TKO).
Petrányi Zoltán és Perutek JánosPetrányi Zoltán és Perutek János
Petrányi Zoltán idei utolsó rendezvénye igazi (boksz)társadalmi esemény volt, hiszen jelenlévők kötetlen körülmények között szórakozhattak az eseményen.

Összefoglaló az eseményről - videó >>>

fotók: Sipos Hajnalka SIPA
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4389
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel