K-1: Nagy Tibor WPKC Eb-övet szerezhet

2010. 01. 30. 11:41
K-1: Nagy Tibor WPKC Eb-övet szerezhet

A Papp László Budapest Sportarénában február 6-án megrendezésre kerülő ColliZion K-1 MAX Európa-döntő programjában egy WPKC profi Európa-bajnoki ütközet is helyet kapott: Nagy Tibor 90 kilogrammban a horvát Tomislav Juric Grgiccsel csap össze K-1 szabályrendszerben.

A 35 esztendős Nagy Tibor az augusztusban, Debrecenben megrendezett K-1 Magyar Nagydíjon bizonyította, hiba lenne őt leírni. A rutinos bunyós két fiatal riválisát, Nagy Edét és Mihalik Györgyöt legyőzve nyerte a nehézsúlyúak négyes tornáját, s jogot szerzett arra, hogy részt vehessen az aradi K-1 ColliZion európai elődöntőben. A prágai kontinensfináléért folytatott küzdelemben azonban alulmaradt a verhetőnek ítélt – Zentai Máté által korábban legyőzött –marokkói Mounir Zekhninivel szemben.
nagytibor.jpgnagytibor.jpg

- Úgy érzem, „megoldható” lett volna Zekhnini, de nagyon fáradt voltam – elevenítette fel romániai ütközetét Nagy Tibor. – Sokat kivett belőlem az egészéves terhelés, és az aradi torna októberi időpontja is túl közel volt az augusztusi K-1 Magyar Nagydíjhoz. Több sérülés is hátráltatott, nem tudtam újra formába lendülni. Ennek meg is lett az eredménye…

Azóta a sportoló fizikálisan és mentálisan feltöltődött, persze hosszabb pihenőt nem engedélyezhetett magának. Az előzetes megbeszélések szerint 2010-ben komoly megmérettetések vártak volna rá: februárban a budapesti K-1 rendezvényen revans Zekhnini ellen, majd augusztusban vb-címmeccs az ISKA szervezetnél. Ám ember tervez, Isten végez, van, hogy fenekestől felfordul minden…

- Hívtak az ISKA-tól, hogy január 23-án vb-címmeccset vívhatnék – kezdte év eleji kálváriájának ismertetését a fighter. – Elkezdtük a felkészülést, de ellenfelem lesérült, szóltak, a bunyóra csak február végén kerül sor. Garanciát kértem a szervezőktől, mert akkor nem léphettem volna ringbe a februári K-1 gálán, nem akartam két szék közül a földre esni. Lemondtam a februári budapesti mérkőzést, amikor bejelentették az ISKA-nál, hogy ellenfelem a kezét törte. Ekkor Katona Attila és Pap Vilmos segítőkezet nyújtottak felém, lehetőséget adtak, hogy február 6-án ringbe léphessek a Papp László Budapest Sportarénában. Ezúton is köszönet érte!

Nagy Tibor a WPKC 90 kilogrammos profi Európa-bajnoki címéért a 27 éves spliti Tomislav Juric Grgiccsel ütközik. Az összecsapásra K-1 szabályrendszerben, 5x3 perces menetidőben kerül sor. A délszláv harcos 188 centiméter magas, technikás, kézzel-lábbal egyaránt veszélyes, kick-boksz alapokra építi küzdőmodorát. Mérlege figyelemreméltó: 17 mérkőzésből 13 győzelmet számlál, 10 alkalommal K.O.-val zárta le összecsapásait.

- Ellenfelem körülbelül azonos magasságú velem, s ahogy hallottam, technikás bunyós, a K.O.-mérlege is jelzi, veszélyes harcos – jellemezte röviden riválisát Nagy Tibor. – Felkészülésemet most is Stefanovics József segítségével végzem. Remek szakember és pedagógus, a mentális dolgokra is odafigyel. Majd’ húsz éve ismer, tökéletesen tisztában van vele, melyik az az edzésmódszer, amelyik számomra a legmegfelelőbb. Nagy változások nincsenek a felkészülésemben, de „Stefi” mindig naprakész, ha valami szakmai újdonságot lát, azt beépíti az edzésmunkába. Arra azonban mindig figyel, hogy ne zavarjon össze. Nagyon szeretek vele dolgozni! 

Nagy TiborA K-1 magyar úttörői közé tartozó fighter nem tett le arról, hogy megszerezze az ISKA vb-címét, a horvát bajnok elleni bunyót jó felkészülési lehetőségnek tekinti. Bizakodó, bár tapasztalatai alapján most már bekalkulálja, hogy nem mindig az előzetes elképzelések szerint történnek az események.

- Hiszem, hogy nem véletlenül alakult így az év eleji versenyprogramom – jelentette ki Nagy Tibor. – Kemény meccs vár rám a horvát fiú ellen, egy „sima” hárommenetes superfightra készültem, és 5x3 perces WPKC-címmeccs lett belőle. Szóval, nagyon oda kell figyelnem! Tény, az ISKA vb-címmeccsemet kísérő kuszaság nem tett jót a felkészülésemnek. De ezzel most már nem foglalkozom, csak a Grgics elleni mérkőzésre koncentrálok. Győzni akarok, azon leszek, hogy a Papp László Budapest Sportarénában a lehető legjobb formámat hozzam, s megszerezzem az Eb-övet!

WPKC 90 kilogrammos profi Európa-bajnoki címmérkőzés
Nagy Tibor (Magyarország) vs Zvonimir Majdak (Horvátország) 

2010. február 6-án, szombaton 18 órától a Papp László Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő ColliZion K-1 MAX Európa-döntőre belépők kaphatók a helyszínen, valamint a Ticket Express jegyirodáiban (www.tex.hu).
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4404
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel