Joshuának megvan a nyolcadik is

2014. 09. 13. 23:16
Joshuának megvan a nyolcadik is

London szupernehézsúlyú olimpiai bajnoka, a brit Anthony Joshua tovább gyarapította győzelmei számát.

A mindössze 24 éves, 198 centi magas fekete óriás, szombat este Manchesterben lépett kötelek közé, éspedig a kazah-német Konstantin Airich (21 győzelem – 10 vereség – 2 döntetlen) ellen, egy 8 menetre tervezett összecsapáson.

A párharc során végig Joshua dominált, ám az első két menetben még oda kellett figyelnie Airich életerős bombáira. A harmadik menet elején a brit bunyós egy kemény jobbossal megrendítette ellenfelét, majd a köteleknél megsorozta. Airich padlóra került, így a németre számolt a mérkőzésvezető, ám a bíró egyszersmind figyelmeztette is az ötkarikás aranyérmest, hiszen megpróbálta megütni a már térdelő ellenfelét.

A számolás után nem sokkal Joshua ismét betalált egy jobbossal, majd amikor letámadta a németet, s ekkor a ringbíró TKO-val beszüntette az összecsapást (TKO). Ezzel a sikerrel Anthony Joshua nyolc győzelemre hizlalta makulátlan rekordját, ráadásul minden alkalommal idő előtt diadalmaskodott.

Joshua legközelebb már címmérkőzésen bizonyíthat: október 11-én, Londonban a WBC nemzetközi övéért lép szorítóba. Ellenfele az orosz Denis Bakhtov (38 győzelem – 9 vereség) lesz.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20473
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6656
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2830
„Canelo” a vitathatatlan
2588
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel