Jöhet a Khabib-McGregor visszavágó

2019. 01. 04. 14:53
Jöhet a Khabib-McGregor visszavágó

Még a Nevadai Sportfelügyeletnek is meg kell rágnia a kérdést, köszönhetően az első meccs balhéi miatt.

Meg aztán előbb mindkét bunyósnak győznie kellene a következő mérkőzésén.

Dana White, az UFC első embere megerősítette, hogy 2019-ben előtérben van a Khabib Nurmagomedov – Conor McGregor visszavágó megrendezésre. Az UFC229-gálán (október 7.) megejtett első párharc a szervezet történetének legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése volt.

Azt hiszem, hogy sokan szeretnék látni ezt a mérkőzést. Nyilvánvaló, hogy erre a Nevadai Sportfelügyeletnek is áldását kell adni, és csak azt követően tudjuk megkezdeni a munkát, de ha minden rendben lesz, ezt a harc megtörténhet. - mondta Dana.

Ugyanakkor Nurmagomedov-nak McGregor előtt még egy címvédő mérkőzésen kell részt vennie, várhatóan Tony Ferguson ellen, míg az írnek az amerikai Dustin Poirier-t kéne legyőznie. McGregor esetében nehezebb a tervezés, mivel nagyon nem tűnik motiváltnak, ha kisebb bevétellel kecsegtető mérkőzésre kell felkészülnie – köszönhetően annak, hogy a legutóbbi két fellépése alkalmával (Mayweather, Khabib) több mint 200 millió dollárt keresett.


Mint ismert, az első Khabib-McGregor meccset az orosz harcos meglehetősen könnyedén, a 4. menetben fojtással győzte le az ír szupersztárt, majd kirobbantotta (?) az UFC történetének legnagyobb balhéját.

forrás: Samansport.hu

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15797
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9432
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6395
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4289
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel