Joe Joyce nyerte a veretlen nehézsúlyúak csatáját

2020. 11. 29. 04:51
Joe Joyce nyerte a veretlen nehézsúlyúak csatáját

Remek küzdelemben a már 35 éves bunyós nyerte a veretlenek csatáját.

Balegyenes, balegyenes, balegyenes, és csukódik a szem!

Szombat este Angliában rendezték azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén két veretlen, remek KO-mérleggel rendelkező nehézsúlyú brit ökölvívó csapott össze az Európa-bajnoki, valamint a helyi övekért.

A párharc esélyesének a mindössze 23 esztendős Daniel Dubois-t tartották, de annyira, hogy a már 35 éves, olimpiai ezüstérmes Joe Joyce (12 győzelem, 0 vereség) ezt kissé nehezményezte is; olyan érzése volt, hogy már mindenki előre elkönyvelte Dubois sikerét.

Nos, az előzetes esélylatolgatásokat ebben az esetben ki lehetett dobni – Joyce tanári ökölvívást mutatott be a küzdelem során, és jó védekezést bemutatva, rengeteg jab-et ütve diadalmaskodott. A siker kulcsa Joyce balegyenesei voltak, amit olyan számban ütött, hogy már a 3. menettől vasalni kellett Dubois bal szemét.

Persze a fiatal Dubois-nak is voltak szép pillanatai, de nem sikerült folyamatos nyomás alá helyeznie riválisát. Joyce is kapott hatalmas erejű ütéseket, de hihetetlen ütésálló képességről tett tanúbizonyságot, mivel meg sem rendült!

A 9. menetre Dubois szeme teljesen becsukódott Joyce balosaitól, és a 10. menet elején eldőlt a küzdelem – Joyce egy újabb balosa után Dubois megrázta a fejét, letérdelt, ezzel jelezte, hogy nem tudja / nem akarja folytatni az összecsapást (KO).

Joyce ezzel a sikerrel belépett a nehézsúlyú TOP10-be, míg Dubois-nak – a kora miatt - lesz még esélye bizonyítani.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel