Joe Calzaghe nem enged a kísértésnek, és nem tér vissza

2010. 06. 04. 10:53
Joe Calzaghe nem enged a kísértésnek, és nem tér vissza

A veretlenül visszavonult brit klasszis, Joe Calzaghe (46 győzelem – 0 vereség) visszautasította a visszatérés lehetőségét, pedig a Golden Boy Promotions szerette volna megrendezni a Bernard Hopkins (51 győzelem – 5 vereség – 1 döntetlen) elleni visszavágót. Mint ismert, az első meccset, 2008 tavaszán, Calzaghe megosztott pontozással nyerte.

Joe CalzagheJoe Calzaghe
A visszatérésről egyébként komolyan elgondolkodott Calzaghe, és állítólag el is kezdte az edzéseket, ám pár nappal később be is fejezte a mozgást.

„Nem igaz, hogy visszatérek. Sok bokszoló visszatért a nyugdíjból, de én nem változtatom meg a döntésem.” – mondta a walesi. „Tudom, hogy a rajongók azt akarják, hogy bokszoljak, de már 38 éves vagyok, és sok volt a sportban eltöltött 27 esztendő, amiből 11 éven át világbajnok voltam. Az én időm lejárt. Becsületesen megmondom, már kedvem sincs hozzá.”

A mérkőzésajánlattal kapcsolatban a következőket mondta.

„Richard Schaeferrel néhány hónapja tényleg beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy gondoltam a visszatérésre, mert sok bokszolót le tudnék még győzni. De amikor elkezdtem edzeni, rájöttem, hogy már nem megy. Sok pénzt tudnék még keresni néhány küzdelemmel, de a pénz nem minden, nem lenne helyes igazi becsvágy nélkül csak a pénz miatt visszatérni.”

Calzaghe szinte filozófusként is levezette a gondolatait.

„A pénzre mindig mindenkinek szüksége van, de ha az egészségemre, a családomra és a gyermekeimre tekintek, vagy mondjuk a tükörbe nézek, már nem tudok a visszatérésre gondolni. Úgy hagytam abba, hogy világbajnok vagyok, és a tükörből sem egy szétvert arcú ember néz vissza rám, úgyhogy jókor vetettem véget a karrieremnek. Nem lehetek annyira kapzsi, hogy engedjek a kísértésnek, mert tudom, hogy később megbánnám a döntést.”

Joe Calzaghe: a boxlegenda - videó >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3627
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel