Jó meccsek az év utolsó hazai gáláján

2014. 12. 31. 16:59
Jó meccsek az év utolsó hazai gáláján

A Profibox Promotion hétfő esti teltházas, exkluzív bokszgáláján, az óbudai Aquincum Hotelben remek küzdelmeket láthatott a teltházas publikum – öt címmérkőzés, egy bombameglepetés.

Kanalas Róbert vs Molnár GáborKanalas Róbert vs Molnár Gábor
A gálát a Kanalas Róbert – Molnár Gábor légsúlyú magyar bajnoki, és WBF nemzetközi címmérkőzés vezette fel. A mérkőzésen – néhány meleg pillanattól eltekintve – Molnár volt meggyőzőbb, így megérdemelten, egyhangú pontozással diadalmaskodott, éspedig 96-94, 96-95 és 98-93 arányban.
Csala Zoltán vs Petrányi ZoltánCsala Zoltán vs Petrányi Zoltán
A folytatásban Petrányi Zoltán ez alkalommal a hatalmas ütőerejű szegedi Csala Zoltánnal (6 győzelem – 0 vereség) csapott össze a magyar, illetve a WBF szervezet nemzetközi bajnoki övéért. A párharcot a kihívó kezdte jobban, aki több nagy ütéssel meglepte a bajnokot, aki viszont a második menetben kerül fölénybe. S amikor már úgy tűnt, hogy Petrányi végleg átvette a küzdelem irányítását, Csala – a harmadik menet derekán – egy hatalmas jobbcsapottal meglepte ellenfelét, aki padlóra került, s már nem is tudott felállni a számolás végéig. Csala így kiütéssel diadalmaskodott (KO).
Csala vs PetrányiCsala vs Petrányi
„Köszönöm a családomnak a támogatást, nélkülük nem lenne lehetőségem a sportra koncentrálni. Jó ellenfelet győztem le” – jelentette ki Csala a küzdelem után. Ám úgy látszott, hogy Petrányi sem szomorkodik: „Ebben a súlyban egy ütés dönthet. Nem történt tragédia, de azt is tudni kell, hogy mikor kell abbahagyni. Most jött el ez a pillanat! Gratulálok Zolinak.”
Vajda Gyula.jpgVajda Gyula
Ezután következett a Vajda Gyula – Sánta Krisztián váltósúlyú magyar bajnoki címmérkőzés, amely meglepetésre már a 3. menetben befejeződött. Vajda végig gyorsabb, kreatívabb volt, s a 3. felvonásban padlóra küldte kihívójára. Sánta felállt, de nem sokkal később egy hatalmas ütéstől újra megszédült, s bár nem került padlóra, Baranyi János ringbíró, ahogyan az a szabálykönyvben van, TKO-val beszüntette a küzdelmet. Klasszikus „álló KO” volt.
Nagy Lajos MárkNagy Lajos Márk, Olaf Schröeder és Döry Miklós
Remek küzdelmet hozott a Nagy Lajos Márk – Albert Ferenc középsúlyú mérkőzés az interim magyar, illetve a WBF nemzetközi övéért. Jó mérkőzésen, szoros pontozással, Nagy diadalmaskodott. A pontozás aránya 96-94, 96-94 és 97-93 volt.
Danny Williams vs Zsolt BogdánDanny Williams vs Zsolt Bogdán
A gála főmérkőzésén a veretlen Bogdán Zsolt (8 győzelem – 0 vereség) a korábbi nehézsúlyú világsztár Danny Williams (46 győzelem – 25 vereség) ellen küzdött a betöltetlen GBF bajnoki övért. A párharc kiváló küzdelmet hozott, végig a magyar bunyós dominált, ám brit riválisa helyenként igen veszélyesen támadott vissza. A 10 menet után egyértelmű volt, hogy „Golyó” nyert, ami a pontozólapokról is visszatükröződött: 100-90, 99-91 és 99-91 arányban az újpesti fenegyerek nyerte a találkozót.

fotók: Bilics József BILL
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35478
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3975
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1626
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
657
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel