Jermell Charlo lehet a következő vitathatatlan

2021. 06. 22. 16:44
Jermell Charlo lehet a következő vitathatatlan

Később középsúlyban is kipróbálná magát az amerikai klasszis.

Igazi boxcsalád: ikertestvére is világbajnok.

A hivatalos bejelentés után megtartották az első sajtótájékoztatóját a Jermell Charlo vs. Brian Carlos Castano összecsapásnak, melynek tétje az összes jelentős szervezet vb-öve lesz – vagyis a győztes a WBC, a WBO, a WBA és az IBF öveket is magáénak tudhatja magyar, s ezáltal vitathatatlan világbajnok lesz. A nagyváltósúlyú összecsapást július 17-én a texasi San Antonioban rendezik.

Bár hiba lenne előre leírni az argentin WBO világbajnok Brian Carlos Castano-t (17 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen), ám kétségtelen, hogy a WBC/WBA/IBF öveket birtokló Jermell Charlo (34 győzelem, 1 vereség) a párharc egyértelmű esélyese.

„Nehéz teher elveszteni egy harcot, én már korábban vesztettem, ez a különbség köztem és ikertestvérem között. De a vereség komoly pozitív folyamatokat is indított el. Visszatértem, és visszavágtam. Jobb vagyok, mint valaha. Castano nagyszerű ökölvívó. Nagy harc lesz, és nem hiszem, hogy egy pillanatig leállna. Mindenre fel fogok készülni, és bízok magamban. Vitathatatlan világbajnok leszek. Később abban a súlyban is bokszolni akarok, ahol a testvérem is. Neki sikerült két súlycsoportos világbajnokká válni, nekem is sikerülni fog. De most csak Castano létezik számomra, és a vitathatatlan világbajnokság.” – jelentette ki a 31 éves amerikai klasszis.

Mint ismert, Jermell Charlo a WBC középsúlyú világbajnok Jermall Charlo (32 győzelem, 0 vereség) ikertestvére.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2110
Haney pontozással nyert Loma ellen
699
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
301
Joseph Parker villámgyőzelmet aratott
262
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel