Jarrell Miller szeretné kiütni Adameket is

2018. 08. 10. 12:58
Jarrell Miller szeretné kiütni Adameket is

Tiszteli a lengyel klasszist, de nem a ringben.

Az amerikai szeretné tovább növelni kiütéses sikereinek számát.

Mint arról korábban már beszámoltunk, október 6-án, Chicagóban, Jarrell Miller – Tomasz Adamek nehézsúlyú összecsapást rendeznek. A feltörekvő amerikai bunyós nyilatkozott a lengyel veterán elleni párharcról.

Ebben a meccsben nincsen semmilyen személyes dolog. Csak üzlet. Úgy nőttem fel, hogy többször láttam őt bunyózni a Prudential Center-ben, Newark-ban. Lesznek a felvezetés alatt vicces pillanatok, de október 6-án le kell kapcsolnom a fényeit. Olyan nehézsúlyú vagyok, aki úgy bokszol, mint egy cirkálósúlyú: jó a lábmunkám, sok ütést indítok, de keresni fogom a kiütést is! Keményen meg fogom dolgozni, hogy gyorsan befejezzem a meccset. Ő kisebb nálam, de nagy szíve van, úgyhogy nem lesz könnyű. Adamek két súlycsoport világbajnoka, tehát nem lehet unalmas az éjszaka! - jelentette ki a veretlen 30 éves amerikai.

A 41 éves Tomasz Adamek (53 győzelem, 5 vereség) korábban úgy nyilatkozott, hogy 2018-ban befejezi a pályafutását. Viszont ha az előzetes esélylatolgatásokkal ellentétben mégis képes legyőzni Miller-t, esetleg meggondolhatja magát.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel