James Toney idegen terepen is kiütést ígér

2010. 08. 13. 18:30
James Toney idegen terepen is kiütést ígér

Bő két hét választ el minket az egyik utolsó nagy klasszis ökölvívó, James Toney MMA debütálásáig, amely augusztus 28-án, Bostonban, az UFC 118 gálán kerül megrendezésre.

couture-toney.jpgcouture-toney.jpg

A korábbi közép-, nagyközép- és cirkálósúlyú világelső bunyós nem számíthat könnyű bemutatkozásra, ugyanis ellenfele a korábbi UFC félnehéz- és nehézsúlyú világbajnoka, Randy Couture lesz.

Az igencsak szabadszájú Toney természetesen győzelmet vár.

„Nincs esélye, nem is gondolok a vereségre.” – mondta a 42 éves Toney. „Én vagyok a legjobb harcos, akivel Randy valaha megküzdött. Nem aggódok amiatt, hogy Randy mit tud tenni velem. Lent lesznek a kezek, ki fogom ütni őt.”

Couture, aki bírózóként kezdte, de csiszolt kéztechnikával is rendelkezik, sokkal szerényebben nyilatkozott.

„Persze, James más stílusban fog küzdeni. Neki egészen egyedülálló ökölvívó stílusa van, ami az én taktikámra, és a felkészülésemre is hatással volt. De mindent James-től függ, mert mi nem bokszolni fogunk. Ez az MMA, amit nem lehet gyorsan megtanulni, még az ő hihetetlen tehetségével sem” – jelentette ki az amerikai szupersztár, aki az egyik főszereplője a hétvégén bemutatásra kerülő új Stallone-filmnek, az The Expendables-nek.

Ugyan Couture már 47 esztendős, ám óriási meglepetés lenne, ha Toney ezen a mérkőzésen győztesen hagyná el a ketrecet. Esetleg a küzdelem elején egy gyors kombinációval meglepheti honfitársát, mint tavaly Ray Mercer Tim Sylviát, ám ha a világsztár MMA-s földre dönti ellenfelét, valószínűleg hamar eldől az összecsapás.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
34665
Elhunyt Cséffalvay Péter
4017
Miben, és miért halt meg?
9001
Petrovics és Komjáthi készen áll a küzdelemre
3509
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel