Jackie fiú behúzta a visszavágót

2013. 10. 27. 00:04
Jackie fiú behúzta a visszavágót

A szombat esti oldenburgi Sauerland Event gálán a németek nagyváltósúlyú reménysége, Jack Culcay (15 győzelem – 1 vereség) visszavágott áprilisi legyőzőjének, az argentin Guido Nicolas Pittónak (18 győzelem – 2 vereség).

A WBA interkontinentális övéért megrendezett találkozót a német anyától, és ecuadori apától származó amatőr világbajnok ökölvívó kezdte jobban, aki az első két menetet gond nélkül megnyerte. A folytatásban viszont feljött a dél-amerikai, és két szoros felvonás urán az 5. menetben átvette a küzdelem irányítását.

A szoros, helyenként hullámzó menetek során a jóval magasabb, de bel- és közelharcban erősebb dél-amerikai mutatott többet. Culcay a 8. menet elején több nagy ütéssel megfogta ellenfelét, majd a ringsarokba terelte, ám leütnie nem sikerült. Meglepetésre a német jött ki rosszabbul ebből a szituációból, mivel csúnyán kiütötte magát, elfogyott a kondija.

A hajrában a felek felváltva nyerték a hullámzó meneteket, míg az utolsó felvonásban Culcay ismét megfogta riválisát, ám az erőnléti problémái ekkor is megtréfálták, csak szenvedett az utolsó percben, hogy talpon maradjon.

Mindent összevetve, szoros küzdelemben mégis inkább Jack Culcay tűnt meggyőzőbbnek, aki két pontozónál is minimálisan (115-113, 115-113) nyerte a találkozót, míg a harmadik ítész lényegesen nagyobb különbséggel szintén (117-111) a németet látta jobbnak. Nem árulunk el titkot: Culcay még nagyon messze van a súlycsoport élvonalától.

A gála felvezető programjában három magyar versenyző is kötelek közé lépett. Marosi György és Farkas Gábor egyaránt a 3. menetben szenvedett idő előtti vereséget, míg az ez alkalommal nagyközépsúlyban meccset vállaló, de eredetileg közép- ill. nagyváltósúlyú Szabó Achilles (11 győzelem – 4 vereség) végigbokszolta a Tyron Zeuge (10 győzelem – 0 vereség) elleni nyolc menetet.

A helyszínről kapott beszámoló szerint a magyar ökölvívó az utolsó menetben még megpróbált hajrázni, de amikor kinyílt, Zeuge egyszer padlóztatta, igaz, nem volt súlyos a leütés, Szabó gond nélkül be tudta fejezni a küzdelmet. A német egyhangú pontozásos győzelme megérdemelt volt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel