Jack megosztott pontozással győzött a „Szent” ellen

2015. 09. 13. 04:18
Jack megosztott pontozással győzött a „Szent” ellen

A vasárnap hajnali las vegasi gála programjában nagyközépsúlyban is rendeztek vb-címmérkőzést.

Az MGM Grand arénában megrendezett gálán a WBC (Boksz Világtanács) nagyközépsúlyú világelsője, a svédországi születésű Badou Jack (20 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) első alkalommal tette kockára trónját, éspedig a Carl Froch ellen kétszer is idő előtti vereséget szenvedett, regnáló Európa-bajnok George Groves (21 győzelem – 3 vereség) ellen.

Mindjárt a mérkőzés első menetében Jack egy remek jobbossal megrendítette brit ellenfelét, majd egy újabb találattal padlóra küldte. Groves a meccs harmadától kezdte uralni a párharcot, és szorgos munkával összességében kiegyenlítetté tette a küzdelmet. A címvédőt ekkor figyelmeztették a ringsarokban, hogy elúszhat a mérkőzés, így nagyobb fordulatszámra kapcsolt, és sorban több menetet a magáénak tudhatott. A hajrá 3 percei szoros, kiegyenlített csatát hoztak.

A 12 menet után úgy tűnt, hogy szoros, de helyenként hullámzó küzdelemben inkább a címvédőt hozhatják ki a pontozók, miközben nyilvánvalónak látszott, miszerint a nyitó felvonásban történt leütés akár döntő is lehet. A pontozóbírók döntése nem volt egybehangzó: az egyik ítész 114-113-ra a kihívó Groves-t, míg a másik kettő a bajnokot látta jobbnak 116-111 és 115-112 arányban.

"Szent" George Groves eléggé feldúltan távozott a ringből, közvetlen az eredményhirdetést követően!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10335
Teofimo Lopez: „Most láthatjátok, hogy milyen ember Lomacsenko”
6622
Mike Tyson: Mayweather nem a legnagyobb, Pacquiaót szívesebben néztem
3110
Esett-kelt Gennady Golovkin kihívója
2661
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel