Izgalmasan alakult a GFC5

2014. 06. 16. 04:10
Izgalmasan alakult a GFC5

A Profibox Promotion által vasárnap este megrendezett bokszgálán, a Corinthia Aquincum hotelben három címmérkőzés lett bemutatva a sportszerető közönségnek.

Zsúfolásig megtelt az óbudai hotel nagyterme, köszönhetően a remeknek ígérkező programnak, melyben nem is csalódtak a megjelentek.

Kezdésként a szervező promóter, Petrányi Zoltán lépett kötelek közé, aki a nehézsúlyú Magyar-bajnoki, valamint az UBO Europe övét kockáztatta Csomor András ellen. A küzdelmet Petrányi irányította, aki elmozgásból, kontrákra építette bunyóját – eredményesen.
PetranyiCsomor.jpgPetranyiCsomor.jpg
A negyedik menetben aztán Csomor rákapcsolt, több szép találata is volt, ám a heves(ebb) küzdelemben a két versenyző összefejelt, s a kihívó csúnyán megsérült a bal szeménél. A mérkőzésvezető – a ringorvos tanácsára – tovább engedte a párharcot. Csomor támadásban maradt, mindkét fél jegyzett találatot a menet végéig.
Petrányi.jpgPetrányi.jpg
A szünetben ismét megvizsgálták a fiatal bunyós sérülését, és úgy látták jónak, hogy az egészség megőrzése végett be kell szüntetni a találkozót - hivatalosan az 5. menet első másodperceiben. Mivel vétlen fejelés történt, összesítették a pontozólapokat: Petrányi egyhangú pontozással nyerte a címvédő küzdelmet.
Petrányi ZoltánPetrányi Zoltán.jpg
A Marosi György – Denis Tsaryuk félnehézsúlyú mérkőzésen végig az amatőrök között is magasan jegyzett orosz bokszoló irányított, s már a nyitó menetben padlóztatta riválist. Marosi igyekezett versenyben maradni, nagyot küzdött, ám az utolsó, 6. menetben az orosz egy kemény ütéssel KO-zta.
Micsko-Albert.jpgMicsko-Albert.jpg
Látványos, változatos és közönségszórakoztató párharcot hozott a Micskó Sándor – Albert Ferenc középsúlyú Magyar-bajnoki mérkőzés. Nagy volt az adok-kapok, Albert kezdett jobban, ám Micskó később átvette a meccs irányítást, s többször meg is csípte ellenfelét. A küzdelem a 8. (?) menetben dőlt el, amikor Micskó egy kemény ballossal padlóztatta riválisát. A számolást követően a mérkőzést vezető bíró továbbengedte a találkozót, ám csak néhány ütés erejéig – ekkor, talán kicsit korán, de semmiképp nem indokolhatatlanul, TKO-val beszüntetésre került a címmérkőzés.
Bogdán Zsolt GolyóBogdán Zsolt Golyó
Ezt követően Bogdán Zsolt „Golyó” lépett kötelek közé. A nehézsúlyú bajnokaspiráns Jerousek Zoltán ellen meccselt. „Golyó” irányított, ellenfele sokat szabálytalankodott, mígnem Jerousek orra egy kemény jobbostól eltört. Kicsivel később a ringorvos megvizsgálta a sérülést, és a meccs beszüntetésére tett javaslatot (TKO).
Hafner vs SéraHafner vs Séra.jpg
A nagyváltósúlyú WBF nemzetközi bajnoki mérkőzésen Séra Zoltán és Hafner Ferenc csapott össze. Az első menetekben még Séra akarata érvényesült, ám később Hafner magára talált, s keményen visszaválaszolt riválisának. Kemény, nem igazán technikás, inkább verekedős mérkőzést láthatott a közönség. A 10 menet után a pontozóbírók különböző módon értékelték a látottakat: két ítész a kihívót, egy a címvédőt hozta ki győztesnek, így Hafner Ferenc (23 győzelem – 5 vereség) megosztott pontozással lett a WBF új nemzetközi bajnoka.

fotó: Sipos Hajnalka SIPA
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel