Izgalmas a Totalfight X. gálájának programja

2010. 04. 12. 13:12
Izgalmas a Totalfight X. gálájának programja

Parázs meccsekre van kilátás vasárnap a Wigwam Rock Palace-ban megrendezésre kerülő Totalfight X. gálán. A jubileumi gálán a magyar viszonyokhoz képest izgalmas profi ökölvívó mérkőzésekre van kilátás.

Totalfight poszterTotalFight X
Turgonyi Bálint idei első meccse nem lesz sétagalopp, ugyanis Bódi Zsolttal mérkőzik, aki már volt nehézsúlyban Magyar-bajnoki kihívó, és tíz mérkőzéséből hatot megnyert, valamint aki látta a Nagy József elleni találkozóját, ahol pontozással maradt alul, pontosan tudja, hogy bárki ellen veszélyes ebben a hazai mezőnyben. Mint már beszámoltunk róla, Bozai Gyula is nehezebb feladatot kapott, ő ugyanis a terveknek megfelelően Forgács Sándorral mérkőzik majd meg hat menetben.

Hosszú, de nem inaktív pihenő után újra bokszolni láthatjuk a DVSC korosztályos edzőjét, Zöld Ferencet, akire Gál Tamás vár majd a Wigwam szorítójában. Nagy Zoltán a nehézsúlyú Székely Alexszel, míg Laboda István a mindig erőszakos bunyót bemutató Jaksi Krisztiánnal mérkőzik, így ki lehet jelenteni, hogy sok esély nyílik arra, hogy jó meccseket és akár meglepetéseket láthassanak a nézők.

A gálán ringbe lép még a főváros harmadik cirkálósúlyú nagyágyúja is, a Dupla becenéven ismert Hubert László, akinek csapata több kihívóval is tárgyal már és jövő hétfőn kiderül, hogy milyen eredménnyel. Az eseményre a belépőket a helyszínen (WIGWAM-XI. ker. Fehérvári út 209.) valamint Érden a Ticket Expressz jegyirodában lehet megvásárolni.

Az eseményen díszvendégként jelen lesz Kótai Mihály is, aki a Totalfight IX. gáláján főmérkőzést vívott, valamint Hidvégi György egykori cirkálósúlyú WBF bajnok, a női ökölvívás jeles képviselője minden bizonnyal Belinszky Krisztina lesz majd.

Párosítás:
Bozai Gyula vs. Forgács Sándor -- 6 menet, nehézsúly
Turgonyi Bálint vs. Bódi Zsolt – 6 menet, cirkálósúly
Hubert László vs. TBA – 6 menet, cirkálósúly
Zöld Ferenc vs. Gál Tamás – 6 menet, nagyváltósúly
Urák Balázs vs. Gergely Szabolcs – 4, menet félnehézsúly
Nagy Zoltán vs Székely Alex – 4 menet, nehézsúly
Laboda István vs. Jaksi Krisztián – 4 menet, cirkálósúly
Füzesi Adrián vs. TBA – 4 menet nagypehelysúly

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5691
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32805
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4294
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1483
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel