IFMA VB 2010 - a második nap

2010. 11. 30. 14:58
IFMA VB 2010 - a második nap

A bangkoki Muay-thay világbajnokságon ezúttal közel 90 országból több mint 600 sportoló vesz részt, óriási kihívást állítva a szervezők elé. A második nap magyar eseménye:

Simon László ma az új-zélandi Ricky Campbell ellen küzdött, aki a szerencsés sorsolásnak köszönhetően tegnap nem mérkőzött, így pihenten várta az összecsapást. A mérkőzés során, sajnos talán ennek köszönhetően, folyamatos nyomás alatt próbálta tartani Lacit, aki a harmadik menetra már kissé fáradni látszott. Bár az új-zélandi srác technikailag nem volt jobb, a kitartó támadó stílusának köszönhetően pontozásos győzelmet aratott versenyzőnk felett, így László is kiesett.

Holnap Muskotály Bálint és Zentai Máté lép szorítóba, előbbinél a nyolc, utóbbinál a négybe kerülés a tét.

Pokorádi Balázs, Bangkok, 2010.11.29.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5698
Fekete László ambiciózus tervei
12730
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
399
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3073
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel