Id. Berki Ferenc: ringben fellebbezünk

2015. 10. 23. 16:35
Id. Berki Ferenc: ringben fellebbezünk

A múlt szombati Felix Promotion gálán idősb. Berki Ferenc három tanítvánnyal is képviseltette szakmai műhelyét. Róluk beszélgettünk a szakállas kőbányai mesterrel.

A Millenáris Teátrumban megrendezett bokszgála sikeréhez idősb. Berki Ferenc tanítványai is nagyban hozzájárultak: Tóth Tamás feledhetetlen küzdelmet vívott Bozai Gyulával, Pintye Szabolcs jó formában tért vissza hosszú kihagyást követően, míg a mester fia, Berki Ferenc erőtől duzzadó boksszal mutatkozott be a hivatásosak táborában.

„Először is, köszönöm Rácz Félixnek, hogy lehetőséget adott a három srácnak” - jelentette ki Berki. „Mindhármukkal elégedett voltam úgy a mérkőzésen, mint a felkészülés alatt. A gála előtt tíz napot töltöttünk Egerben, ahol Dorkó Péter hoteljében laktunk, és az ottani edzőteremben tréningeztünk. Mindannyian nagyon odatették magukat.”
Pintye-Berki-Tóth.jpgPintye-Berki-Tóth
A cirkálósúlyú Tóth Tamás „Barbár” - becenevéhez méltó - feledhetetlen mérkőzést vívott a súlykategória korábbi hazai bajnoka, Bozai Gyula ellen. A nyolc menetes mérkőzés döntetlenre végződött, s már tervezik a visszavágót is. „Ez volt az első közös küzdelmünk Tomival, tehát éles körülmények között még nem voltunk ringben. Egy edzőmeccsen nem ugyanaz a lelki és fizikai terhelés, mint élesben, ezért kicsit visszafogtam a mérkőzés első felében. Tamás túl izmos, nem lett volna szerencsés, ha lesavasodik. Bozai ellen kiderült, hogy ettől nem kell félnünk, így még többet mutat majd a visszavágón, és nyerni fog, mert ő a jobb bokszoló. Szerintem múlt szombaton is jobb volt, öt menetet megnyert, de nem hangoskodtunk, hanem majd a visszavágón, a ringben benyújtjuk a fellebbezésünket, és visszaküldjük Bozait a focipályára.”

A középsúlyú Pintye Szabolcs (9 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) hosszú, kényszerű kihagyást követően húzott ismét kesztyűt, s két menet alatt feladásra kényszerítette riválisát, Duka Krisztiánt. „Nagyon jó állapotban tért vissza Szabolcs, és komolyabb ellenfélre is fel volt készülve. Igazából komolyabb ellenfélre is készültünk, de ahogy közeledett a gála napja, az illető már a Pintye elleni meccs elképzelésétől is megrettent. Szabolcs egy éve még nagyon messze volt attól, hogy valaha kötelek közé léphessen, de szép fokozatosan felépítette magát; az izomzat, a keringés, minden készen állt” - jelentette ki Berki. „Sajnos nem tudott sokat mutatni, mert ellenfele két menet után összecsinálta magát a folytatás gondolatától. Állítólag a szemével voltak gondok, de a kezére is panaszkodott a bírónak... de nem állok messze a valóságtól, ha azt mondom, leginkább a törékeny lelke fájdult meg. A második menet végén becsúszott egy kemény balos, ez vette el Duka kedvét. Pedig az első két menetben Szabolcs alig bokszolt, csak balkézzel, hogy minél több időt tölthessen a ringben. Ha hagyom az elejétől bokszolni, akkor Dukának nem lett volna ideje megsérülni. Jó előre szólok, hogy ha az itthoni élmezőnynek hívott „sztárok” kiállnak Pintye ellen, feltörli velük a szorító padlóját!”

Idősebb Berki Ferenc fia, a 20 éves nagyváltósúlyú Berki Ferenc imponáló debütálást mutatott be a Millenáris Teátrumban. Gyors, erős és dinamikus volt. „Nyolc éve minden edzést azért dolgozott végig, hogy ez a mérkőzés megtörténjen” - jelentette ki Berki. „Bokszolt az amatőrök között, szép sikereket ért el, de nem volt célja, hogy például olimpiára menjen - megverni akarta az ellenfeleit, nem csak legyőzni! Mindig is profi akart lenni, gyerekkora óta erre készültünk. Soha nem olyan stílusban küzdött az amatőrök között, hogy ott legyen igazán sikeres. Most viszont rálépett arra az útra, ahová mindig is vágyott.”

A „kis” Berki Bimbó Lajossal küzdött élete első profi mérkőzésén, és többszöri padlóztatást követően a 3. menetben TKO-val megnyerte a hivatalosan középsúlyban megrendezett párharcot. „Az ellenfélválasztás tökéletes volt, itt kell elkezdeni a profi pályafutást, és még szükséges is néhány hasonló rivális. Csak utána lehet emelni a szintet. Ha Félix is egyetért, két évig még kivárunk, hogy férfivá érjen a gyerektest, de utána jöhetnek az érdekesebb feladatok, 23 éves korától pedig rá lehet lépni a gázpedálra. Hosszú távban gondolkodunk, de a végén el akarjuk érni, hogy Feri neve kőbe legyen vésve a profi ökölvívásban.”

fotók forrása: Berki Ferenc facebook profilja
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel