Húzós hétvégéjük volt a pesti bunyósoknak

2014. 04. 29. 14:34
Húzós hétvégéjük volt a pesti bunyósoknak

Péntektől vasárnapig az UTE ökölvívó terme adott otthont az idei Budapest Bajnokságnak, amely a sportág legrégebbi múltra visszatekintő versenysorozata.

Zsúfolásig megtelt, sőt, annál többen is voltak a IV. kerületi edzőközpontban az idei Budapest Bajnokság döntőin, melynek programjában nem kevesebb, mint 38 pár ökölvívó küzdött meg.

Pénteken 180 budapesti és Pest megyei ökölvívó kezdte meg a háromnapos versenyt, amely igazán remek színvonalú, és helyenként a végtelenségig kiélezett küzdelmeket hozott. A döntők folyamán sok olyan párharcot láthatott a közönség, melyek végén mindkét bunyós győztesnek érezte magát, de mivel a küzdelmek végén valamelyik versenyző kezét fel kellett emelnie a ringbírónak, nem egy alkalommal kisebb sértődés lett a verdikt kihirdetése után.

„Pompás küzdelmek, hatalmas mezőny, és egy kicsit méltatlan körülmények voltak az idei Budapest Bajnokságon" - összegezte a látottakat Szakos József, a MÖSZ edzői bizottságának elnöke, aki a folytatásban kifejtette gondolatait. „Azt gondolom, hogy nagyobb helyen kellett volna megrendezni az idei versenyt. Farkas József, és az UTE házigazdaként szenzációs munkát végzett, de ez a terem nem ilyen sok embernek készült."

„Maratoni három napon vagyunk túl, de nagyon nagy küzdelmeket, csodálatos mérkőzéseket láthattunk. Már érződik az állam és a szövetség azon törekvése, hogy a sportágat ismét a régi magasságokba emeljék. Minden héten verseny van, és ez nagyon jó. Ez régen is így volt, s részben ennek köszönhettük, hogy - több nagy egyéniség mellett - Gedó, Orbán, Botos, Kajdi, Erdei és Kokó olyan szép sikereket értek el. Reméljük, ez a mostani irány visszavezeti a bokszsportot a régi magasságokba" - zárta gondolatait a szakember.

A Budapest Bajnokság egyik fénypontja volt, hogy az új AIBA szabályoknak köszönhetően, 5 és fél esztendőnyi kényszerű „távollét" után, újrakezdhette pályafutását az újpesti Pécsiné Lázár Melinda (69 kg), a magyar női ökölvívás egyik emblematikus alakja, aki végül meg is nyerte a versenyt - a vasárnapi döntőben Német Annamáriát (TMÖ) felülmúlva. Érdekesség, hogy Melinda fia, az ifjúsági korcsoportban versenyző Pécsi Zsolt (64 kg) is megnyerte a rangos versenyt!

szöveg: Felix Promotion / MÖSZ
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4385
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel