Hungaricum lehet a K-3

2010. 02. 20. 08:02
Hungaricum lehet a K-3

Egyre nagyobb versenyzői és szurkolói kört hódít meg a mindössze hároméves múltra visszatekintő K-3. A kempo, a kick-boksz és a ketrecharc elemeit vegyítő kevert harcművészeti stílus magyar bajnoki döntőit április 17-én, a budapesti Syma csarnokban megrendezésre kerülő It’s Showtime gálán bonyolítják le. A K-3 Promóciós és Sportiroda szerint a népszerű küzdősportszakágból igazi hungaricum lehet.

Az egykori kick-boksz világbajnok, Sándor György az MMA-t tartja a küzdősportok királyának, a szakember azonban azzal is tisztában van, hogy a „kiskesztyűs” bunyót kipróbálni szándékozó sportolókat túl veszélyes lenne rögtön a ketrecbe küldeni. Ezért három évvel ezelőtt Ezüstszegi Józseffel, az xlsport tulajdonosával együttműködve kidolgozta egy új küzdősport, a K-3 szabályrendszerét. A kempo, a kick-boksz és a ketrecharc elemeit vegyítő stílus gyors népszerűségre tett szert a keményfiúk hazai társadalmában. A K-3 az összes full-contact fighternek lehetőséget biztosít egy jó bunyóra, az állásharcosok és a földharcban jártasak is bátran kipróbálhatják magukat, néhány hónapnyi rákészüléssel már benevezhetnek az interklub versenyekre. A „kiskesztyű” helyett tízunciás ökölvívókesztyűben, a rangosabb K-3-összecsapásokon MMA-gyakorlókesztyűben ütköznek a résztvevők, jócskán lecsökkentve a sérülés veszélyét, a 25 másodperc maximalizált földharcidő pedig látványos, akciódús küzdelmeket garantál a nézőknek.
k3 küzdelem.jpgk3 küzdelem.jpg

A publikum pedig veszi a lapot, már az első versenyeken is szép számú nézősereg biztatta a harcosokat, idővel pedig állandóvá vált az 5-700 fős szurkolói létszám, a kiemelt viadalokon pedig az ezret is meghaladta a fizető nézők száma. A stílus életre hívóihoz 2009 januárjában tőkeerős támogatók csatlakoztak, a két alapító szakmai törekvései találkoztak egy befektetőcsoport érdeklődésével. A gyors és látványos fejlődés tovább emelte a versenyek színvonalát, valamint a sportág népszerűségét. A K-3 Promóciós és Sportirodának köszönhetően Sándor Györgynek ma már csak az edzések vezetésével, valamint a klubokkal való kapcsolattartással kell foglalkoznia, a sportiroda vezetői minden más terhet levesznek a válláról.

- Reménykedtünk és bíztunk benne, hogy előbb-utóbb komoly szintre kerül a sportág, erre alapot adott a harcosok kiváló teljesítménye, a gálák színvonala – mondta Vágvölgyi György, a K-3 Promóciós és Sportiroda kereskedelmi igazgatója. – Április 17-én rendkívüli lehetőséghez jutunk, a bajnoki döntőket a Syma csarnokban megrendezésre kerülő világhírű It’s Showtime gálán bonyolíthatjuk le.

Felmerül a kérdés, hogyan jutott szereplési lehetőséghez egy alig három éve alakult sportág a világ jelenleg legnagyobb népszerűségnek örvendő utazó küzdősportcirkuszának budapesti rendezvényén?

- Mindenekelőtt köszönet Szeri Attilának és csapatának, akik a tavalyi It’s Showtime gálán lehetőséget adtak Sándor György tanítványának, Zathureczky Zsoltnak, hogy MMA-ban megküzdhessen Sander Duyvisszal. Zsolt kitűnő teljesítménye láttán a Showtime holland tulajdonosa, Simon Rutz érdeklődni kezdett irántunk. Ekkor került szóba a K-3, majd a videofelvételek láttán felvetődött az együttműködés lehetősége, ez realizálódik az áprilisi, budapesti rendezvényen. 
K-3 küzdelemK-3 küzdelem

A Syma csarnokba kilátogatók biztosak lehetnek benne, hogy a sztárok sorát felvonultató Showtime-buli színvonalához méltók lesznek a K-3 kategóriafináléi. Már a március 6-án, az aTeremben megrendezésre kerülő elődöntők párosítása is hatalmas csatákat ígér, a döntőkön pedig még felspannoltabb állapotban lépnek majd ringbe a felek. A dobhártyarepesztő buzdítás garantált, a stílus és a fighterek hívei a különböző fórumokon már jelezték, ott lesznek a lelátókon.

- Nagy öröm számunkra, hogy a K-3-nak már külön szurkolótábora van, Pécstől Debrecenig figyelemmel kísérik a rendezvényeinket – jelentette ki Vágvölgyi György. – Persze tudjuk, a nézők elsősorban a Showtime csatáira kíváncsiak, de azért jó érzés, hogy a versenyzőinket is több száz, hozzáértő drukker buzdítja majd. Reméljük, együttműködésünk a rendezvény szervezőivel nem csak eseti jellegű lesz, bízunk benne, hogy a világ jelenleg elsőszámú küzdősporttársulatával hosszú távú kapcsolatot sikerül kialakítanunk. Jelzésértékű és megtisztelő számunkra, hogy a február 13-i prágai gálán Badr Hari mérkőzése előtt, mint a Showtime-család legújabb tagját üdvözölték a K-3 Promóciós és Sportirodát.
itsshowtime.jpgitsshowtime.jpg

Vágvölgyi György nem titkolta, a kezdeti időszak szép sikerei után még komolyabb folytatásban gondolkodnak: a szakmai stáb és a befektetőcsoport önálló, a kevert harcművészetek tagjait tömörítő szövetség létrehozást tervezi.

- Szeretnénk a K-3-mat, mint hungaricumot megjeleníteni, amely a 21. század egyik új, látványos küzdősportjaként kapcsolódhatna be a nemzetközi vérkeringésbe – avatott be a tervekbe a K-3 Promóciós és Sportiroda kereskedelmi igazgatója. – Japán nevéhez a K-1-et kötik, szeretnénk, ha a K-3-ról Magyarország jutna a szurkolók eszébe. Bővíteni akarjuk a bázist, kiszélesíteni az alapokat, várjuk további dzsúdósok, birkózók, ökölvívók, kick- és thai-bokszolók jelentkezését, de természetesen szívesen látjuk a többi full-contact-sportolót is, akik ki szeretnék magukat próbálni a versenyeinken. Bízom benne, előbb-utóbb nemzetközi sztár is kikerül a K-3-harcosok közül, erre jelenleg a legnagyobb esélye Zathureczky Zsoltnak van. Sándor György tanítványa folyamatosan fejlődik, legutóbb a dunaújvárosi muaythai ob-n a nehézsúly bajnoki címét szerezte meg. Drukkolunk Zsoltnak, hogy az április 17-i It’s Showtime gálán MMA-ban visszavágjon tavalyi legyőzőjének, Sander Duyvisnak!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel