Hughie Fury Povetkin ellen bokszol augusztus végén

2019. 07. 31. 17:16
Hughie Fury Povetkin ellen bokszol augusztus végén

Egy héten belül két nagy bejelentés a „kisebbik” Fury kapcsán.

Új istálló, ex-világbajnok ellenfél...

A héten két komoly hír is volt Tyson Fury unokatestvérével, Hughie Fury-val (23 győzelem, 2 vereség) kapcsolatban, melyet most egyben „letudunk”.

Négy nappal ezelőtt hivatalosan is bejelentették, hogy a még mindig csak 24 éves nehézsúlyú ökölvívó „eljött” a nem túl aktív Hennessy Sports irodától, és a brit óriáscéghez, az Eddie Hearn által fémjelzett Matchroom Boxing-hoz igazolt.

Szerda folyamán az is bejelentésre került, hogy Fury augusztus 31-én, Londonban, a Lomacsenko-Campbell gálán húz kesztyűt, ahol a korábbi világbajnok Alexander Povetkin (34 győzelem, 2 vereség) lesz az ellenfele.

Ez a párharc – a főmeccsel ellentétben – igazán kétesélyes küzdelem, sőt, a papírforma alapján inkább a veterán orosz Povetkin-nek áll a zászló, amennyiben hasonlóan jó formában lép kötelek közé, mint egy évvel ezelőtt Joshua ellen. Habár erre Povetkin bizonyára azt mondaná, hogy a jó formát szívesen elcserélte volna egy győzelemre...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9280
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7474
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6246
Tyson Fury bejelentette a következő küzdelmének időpontját
4690
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel