Huck Nelson rekordjára hajt

2014. 08. 29. 18:38
Huck Nelson rekordjára hajt

Szombat este Halléban rendezik azt a profi boksz gálát, melynek főmérkőzésén a WBO cirkálósúlyú világelső Marco Huck (37 győzelem -2 vereség – 1 döntetlen) a veretlen olasz Mirko Larghetti (21 győzelem – 0 vereség) ellen védi bajnoki övét.

A 29 éves, német színekben versenyző bajnok számára nem egyszerűen csak egy újabb címvédő küzdelem következik, hiszen ha nyer, úgy címvédések tekintetében beéri a cirkálósúlyú rekordert, Johnny Nelsont.

„Nelson egy kivételes sportoló, aki aktív korában soha nem hátrált meg semmilyen kihívás elől. Én is ilyen vagyok” – mondta Huck a brit legendáról. „Ugyan nem voltak látványosak a mérkőzései, de hihetetlen sikeres karriert tudhat magáénak. Megtiszteltetés számomra, hogy esélyem van beállítani az ő rekordját. De vele ellentétben, nem állok meg az olasz elleni 13. címvésés után. Célom, hogy legyőzzem Larghettit, majd később megdöntsem Nelson rekordját.”

Nelson 2005-ben, 39 évesen fejezte be pályafutását, miután Vincenzo Cantatore legyőzésével, Olaszországban is megvédte WBO vb-övét. Ám eredetileg Nelson nem tervezte, hogy visszavonul, hiszen szó volt a hivatalos kihívó (interim bajnok) Enzo Maccarinelli elleni címvédésről, ám a Nelson-Macca meccs nem realizálódott 2006 őszén, mivel – rossz nyelvek szerint – Frank Warren promóter inkább mélyen a zsebébe nyúlt, hogy a veterán bokszoló inkább vonuljon vissza. Nelson klasszisára jellemző, hogy az utolsó 5 címvédése alkalmával 4-szer idegenben küzdött.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4397
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel