Nagy Tibor a Wand Fight Team-be utazott

2012. 03. 27. 15:27
Nagy Tibor a Wand Fight Team-be utazott

Már hónapok óta exkluzív hírről csipognak a madarak, amit csak most tudtunk meg biztosra. Igen, Nagy Tibi is tagja lesz az MMA világ egyik legjobb és legnépszerűbb harcosa, a brazil Wanderlei Silva felkészülési csapatának a júniusi, Vitor Belfort elleni UFC összecsapásra.

Egyáltalán nem meglepő Tibi újabb lépése, hiszen mindig is a kihívások embere volt, olyan valaki, aki sohasem bírta az állóvizet. Már kisgyerekként a Kyokushin világ csúcsa felé igyekezett, majd kesztyűt húzott - a K-1 és kickbox világát vette célba úgy, hogy senki, egy fabatkát sem adott volna arra, hogy valaha a tűz közelébe kerülhet bármelyik vonalon is. Megalkuvást nem tűrő természetének, végtelen szorgalmának és kitartásának köszönhetően, azonban a 25 éves páyafutása során, a Világ legjobbjaival került barátságba, edzett és versenyzett velük/ellenük, olyan életre szóló élményeket és tapasztalatokat szerezve, melyek csak keveseknek adatik meg a szakmában. Sőt, maga a K-1 megalkotója Oszakába hívta, szerződést kínáltak neki első kézből menedzselve Japánban, a legnagyobbak közé, amit egy súlyos, a további pályafutását is majdnem feladásra késztető gerincsérülés hiúsított csak meg. Amikor mások már azt gondolnák, hogy elég, Nagy Tibi törhetetlenül keresi az újabb kihívásokat és most ismét a küzdősport világ egyik történelmi eseményének lehet a részese.

„Rendkívül megtisztelő, hogy Wanderlei meghívott a csapatába és együtt készülhetek Velük a Vitor Belfort elleni revans meccsére, amelyet milliók várnak szerte a világban! Persze, a sült galamb nem repül az ember szájába, keresni kell a lehetőségeket és nagy hittel dolgozni értük!

Kezdetben, csak a közvetlen környezetem tudott a tervemről, majd ahogy kezdett kialakulni és egyre inkább körvonalazódni, lassanként egyre több ismerősömnek beszéltem róla. Nem volt titok, de nem akartam idő előtt elkiabálni, ugyanakkor az egész egy hosszú, összetett szervezés végeredménye, amelyben sok mindennek össze kellett állnia ahhoz, hogy megvalósuljon. Először dolgoztunk rajta és most, hogy végre úgy tűnik, minden egyben van, csak így tudok erről nyilvánosan is beszélni.

Az Ausztráliában élő gyerekkori legjobb Barátom révén, már 2010 óta kapcsolatban vagyunk a Wand Fight Team menedzsmentjével és már akkor is írták, hogy szívesen látnak az edzőtermükben, de a 25 éves állóharcos pályafutásomat mindenképp úgy akartam befejezni, hogy elérjem az egyik gyerekkori célom – világbajnokként, noha ebben csak nagyon-nagyon kevesen hittek. Az elmúlt időkben egyre közelebb kerültem ehhez, ami állandó szervezésben volt és nem akartam ezt megszakítani, a célom előtt megfordulni és belekezdeni egy másfajta munkába. A szeptemberi vb győzelmemmel viszont le tudtam zárni egy fejezetet úgy, hogy ha onnantól már nem történik semmi a pályafutásomban, akkor sem lesz hiányérzetem. Huszonöt év irdatlan mennyiségű munka, lemondás, erőfeszítés, győzelmek és vereségek, sikerek és bukások, csalódások és örömök - életre szóló felejthetetlen élményekben és tapasztalatokban volt részem gyerekkoromtól kezdve, amikor először beléptem a Kyokushin edzőterembe. Mindezek, egy ilyen szerencsétlenül rossz állapotban lévő országban tevékenykedve, amely úgy gazdaságilag, mint a küzdősportok nagy százalékában működő (vagyis inkább szerintem nem működő) munkában és gondolkodásban a béka segge alatt van. Szóval, ilyen formán azt hiszem, elég volt, de a tanulásra, az önmagammal szembeni újabb és újabb kihívásra - ami a lételemem - szükségem van.

Januárban Párizsba repültem, hogy személyesen beszéljek Wanderlei-el a lehetőségekről és konkrétan akkor hívott meg Vegasba. Azóta ezen dolgozunk és hála Istennek nagyszerű emberek vannak körülöttem, akik nagyon sokat segítenek úgy az utazással kapcsolatos ügyintézésekben, mint az edzéseken, valamint az anyagiakban és lelkiekben is.

Különösen nagy köszönettel tartozom a két legeslegjobb Barátomnak, Árpinak és „Langi”-nak az őszinte, önzetlen segítségükért és egyáltalán azért, hogy már 25 éve a legnagyobb támaszaim. Tóth Róbert és az egri Quaestor Travel több mint 15 éve utaztat már, mindig a legjobb és legkedvezőbb feltételekkel. Köszönöm szépen Kiss Zsolti barátomnak és a kedves barátnőjének, Diának, hogy nagy segítségemre voltak Párizsban, csakúgy, mint „Staliati”-nak és „Kudzsirának” akik a Londonban töltött napomra biztosítanak majd szállást és hoznak-visznek a reptérről, amíg nem indul tovább a gépem Dallasba, majd Vegasba. Nagyon szépen köszönöm Sztraka Mihály mesternek a tanítást és a Carlson Gracie Team Hungary minden egyes tagjának, hogy segítenek tanulni a Brazil-Jitsut. Imádom az új csapatom. Köszönöm „Foczó” mesternek és a kedves feleségének Anettnak, hogy promó anyagot csináltak rólam, rengeteg fotót és egy videó highlight-ot. Köszönöm Ferencz Joci barátomnak, hogy ismét partner volt a sparringjaimban, csakúgy, mint a tanítványaim. Nagyon köszönöm Szatmári Szandrának az edzéslehetőségeket a Team WARRIOR számára egy olyan nagyszerű és baráti környezetben, mint a Corner Fitness edzőterem. Köszönöm szépen Belesics Boginak a rendkívül kedvező utas- és a Magyarországon egyedülálló Küzdősport Biztosítás. Mindenkinek őszintén ajánlom, főként azoknak, akik komolyabban, versenyszerűen bunyóznak. Köszönettel tartozom Soltész Szabi Barátomnak is a támogatásáért, Berczeli Bécinek a TWINS felszerelésekért, Füstös Balinak és Fehér Janinak a Fightwear-es cuccokért, valamint minden további Barátomnak, ismerősömnek, aki a segítségét ajánlotta az utazásommal kapcsolatos dolgokban, akik támogatnak, biztatnak, szurkolnak itthon és a tengerentúlon is, hogy minden rendben menjen számomra Wanderlei-nél. Igazán hálás vagyok mindannyiójuknak, hiszen ahogy Wanderlei mondja:

„It's better two than one, because when one is weak, the other one is strong. We help each other. So, the thing is to work hard, try to get better at what you do, as much as you can and go for it."

Tibi március 26-án repült élete egy újabb nagy kalandjára és előreláthatólag egészen Wanderlei júniusi bunyójáig ott lesz, élőben szurkolhat majd a Világ egyik legkeményebb harcosának. Mi pedig szurkoljunk mindkettőjüknek és reméljük, hogy olvashatjuk majd a híreket Tibitől a világhálón keresztül.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel