Hubert László útnak indult, és mindent megtesz a győzelemért

2010. 10. 27. 12:49
Hubert László útnak indult, és mindent megtesz a győzelemért

Hubert László szerda reggel útra kelt, hogy pénteken, az oroszországi Szentpéterváron megküzdjön Alexander Kotlobay-jal (18-2-1) a WBC cirkálósúlyú „Baltic” bajnoki övéért.

Hubert LászlóLaszlo Hubert

A Profibox Promotion egyik legjobb bunyósa, a WBF nehézsúlyú nemzetközi bajnok, cirkálósúlyú UBO Európa bajnok Hubert László (28 győzelem – 6 vereség) valamivel több mint 2 hónapja tudja, hogy milyen feladat vár rá október 29-én. „Dupla” ennek megfelelően jól felkészülhetett, noha azt is tudni kell, csak két hete egyeztek meg a menedzserek arról, hogy 8 helyett 10 menetet fognak bokszolni, hiszen a küzdelem a WBC égisze alatt zajló címmérkőzés lesz.

„Dupla”, ahogy mondani szokták, optimistán realista, így az elutazása előtt nem ígért győzelmet, hanem arról beszélt, hogy igyekszik a maximumot kiadni magából Oroszországban, és az utolsó pillanatig mindent meg fog tenni a siker érdekében.

„Az utolsó másfél hetet kivéve ideális volt a felkészülésem, és a kesztyűzések is jól sikerültek. 12-14 meneteket kesztyűztem váltott ellenfelekkel. Sokat segített Kelemen Balázs, és több amatőr ökölvívó is. Az erősítéseket, és a futásokat is rendesen meg tudtam csinálni, úgyhogy bármi lesz, a felkészülésre nem foghatok semmit” – kezdte Hubert László, aki az ellenféléről is beszélt.

„Visszatekintve a korábbi ellenfeleimen, Kotlobay tud a legkevesebbet a bunyóról, elég ha csak a legutóbbi, Enzo Maccarinelli meccset megnézni, ahol már az első menetben kikapott. Viszont pont emiatt fűtheti őt is a bizonyítási vágy!” – jelentette ki Hubert, majd egy lélegzetvételnyi szünet után folytatta.  „Mint mondtam, nem akkora klasszis, de messze ő a legkellemetlenebb bokszoló, akivel valaha dolgom volt. Ugrál jobbra-ballra, futkározik, sokat mozog. Az ilyen ellen mindig nehezebb bokszolni, mint aki megáll előttem. Győzni megyek Oroszországba, de a győzelmet a ringben szeretném kivívni, nem a nyilatkozatokban. Én a tettek, s nem a szavak embere vagyok, ezért inkább azt szeretném, hogy aki látja majd a mérkőzésünket, érezze, hogy minden pillanatban a győzelem lebeg a szemem előtt!”

Az ökölvívót Petrányi Zoltán menedzser kísérte el Oroszországba, akit szintén megszólaltattunk a repülőút előtt.

„Amit mondani tudok, hogy a külföldi mérkőzései során először, volt elég ideje a felkészülésre. Nem szeretném latolgatni az esélyeket, mert mindenki tudja, hogy ilyen esetekben a hazai bokszoló az esélyesebb, de derűsen várom a mérkőzés kezdetét, mert az eddigi címmeccses ellenfeleit tekintve, Kotlobay tűnik a leginkább verhetőnek.” – fogalmazott Petrányi Zoltán. „Az esélyekről nagyon nehéz beszélni a mérkőzés előtt. Ami megnyugtató számomra, hogy Hubert Laci egy olyan ökölvívó, aki minden idegszálával győzelemre tör. Duplában benne van, hogy bármikor kijöhet neki az a bizonyos lépés és remélem, ez az idő pénteken jön el!”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4400
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel