Hopkins kiütést ígér

2013. 10. 24. 09:36
Hopkins kiütést ígér

Vasárnap hajnalban Atlantic Cityben rendezik azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén az IBF veterán félnehézsúlyú világelsője, Bernard Hopkins (53 győzelem – 6 vereség – 2 döntetlen) a szövetség által elrendelt hivatalos kihívóval, az iraki-örmény Karo Murattal (25 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) meccsel.

A két ökölvívó szerdán nyilatkozott az előttük álló feladatról.

Bernard Hopkins: „Megyek, és megnyerem a küzdelmet, hogy még nagyobb dogok felé induljak tovább… Nem akarom végigbokszolni a 12 menetet. Bízzanak bennem, meglesz a kiütés. Vége lesz az aszálynak” – fogalmazott Hopkins, aki 2004-óta nem ütött ki senkit.

Karo Murat: „Már csak néhány nap van hátra a küzdelemig, és remekül sikerült a felkészülésem. Készen állok, de egyben izgatott is vagyok. Bernard küzd hazai pályán, ő a világbajnok, de elveszem tőle a címet és hazaviszem Németországba” – jelentette ki Murat, aki első alkalommal bokszol Európán kívül.

Mint ismert, a két versenyző eredetileg július közepén meccselt volna, ám mint kiderült, Murat hiába él hosszú évek óta Németországban, és hiába menedzselték „németként”, állampolgársággal soha nem rendelkezett. A 30 éves kihívónak, származása miatt, meglehetősen bonyolult beutazni az Egyesült Államokba, így akkor lefújták a találkozót. Azóta a Sauerland Event megoldotta a vízumproblémákat, és úgy tűnik, nincs akadálya a hétvégi mérkőzésnek.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5663
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel