Holyfieldnek abszolút nincs ellenére egy harmadik meccs Tysonnal

2020. 05. 11. 22:21
Holyfieldnek abszolút nincs ellenére egy harmadik meccs Tysonnal

Kétszer már legyőzte Mike Tyson-t, és kész újra ringbe szállni ellene.

… a második meccs után Holyfield fülét vissza kellett varrni.

Csaknem negyedszázad múltával harmadszor is találkozhat egymással a ringben a profi ökölvívás korábbi két nehézsúlyú amerikai legendája, Evander Holyfield és Mike Tyson.

Az elvi lehetőséget Holyfield legutóbbi nyilatkozata teremtette meg, ebben ugyanis azt mondta, nincs ellenére, hogy harmadszor is megmérkőzzön egykori nagy ellenfelével a kötelek között. A királykategória múlt századi abszolút bajnokainak újabb meccse azért vetődhetett fel egyáltalán, mert előbb az 53 éves Tyson, majd az 57 esztendős Holyfield jelentette be, hogy edzésbe állt, és formába hozás után kész bemutató-mérkőzést vívni.

Újabb találkozó Tysonnal? Mért ne? Úgy gondolom, ez lehetséges. Nyilvánvaló, hogy az emberek megint szeretnének látni bennünket a ringben, különösen, akiknek annak idején ez nem adatott meg. Most mindenki arról vitatkozik, ki volt a jobb. Abban az időszakban szerintem én voltam a legjobb. - fogalmazott a két súlycsoportban, cirkáló- és nehézsúlyban is vitathatatlan világbajnoki címig jutott Evander Holyfield.

Hozzátette, hogy bár négy évvel idősebb Tysonnál, ez számára nem okoz gondot.

Holyfield és Tyson kétszer csaptak össze világbajnoki címért, és mindkét csata előbbi sikerét hozta. Először 1996-ban találkoztak, akkor Holyfield kiütéssel nyert, az 1997-es összecsapásukon pedig leléptették Tysont, mivel a csata hevében riválisa fülébe harapott.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35506
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4121
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel