Hogyan emlékezzünk a walesi klasszisra, Joe Calzaghe-ra?

Joe Calzaghe, Italian Dragon
Kezdjük az elején. Az olasz (szardiniai) apától, és walesi anyától Londonban (1972. március 23-án) született Joe Calzaghe kilenc éves korában kezdett el bokszolni, már Walesben, ugyanis a család Joe két éves korában visszaköltözött a sárkányos brit tagállamba. Az édesapja által trenírozott fordított alapállású bokszoló tehetsége hamar kiütközött, négyszer volt korosztályos bajnok, és háromszor felnőtt ABA bajnok, három különböző súlycsoportban (váltó-, nagyváltó- és középsúlyban), de amatőrként igazán komoly nemzetközi eredményeket nem sikerült elérnie.

1993-ban, vagyis 21 évesen már bemutatkozott a profik között, 1995-ben az első övét, a brit bajnoki címet is begyűjtötte, miután a betöltetlen címért Stephen Wilsont a nyolcadik menetben kiütötte. Ugyanebben az esztendőben az „év legjobb fiatal bokszolójának” választotta meg a brit Profi Boksz Szövetség, és a Bokszszakírók Klubja. „Az ütéseiben komoly erő van, jól mozog. Kiválóan ötvözi az európai technikás ökölvívást, az agresszív amerikai stílussal” – nyilatkozta róla az egykori pehelysúlyú világbajnok, ’Hall of Fame’ tag ír Barry McGuigan.

Calzaghe 1996. novemberében csatlakozott Frank Warren csapatához, aki ezekkel a szavakkal jellemezte a fiatal bokszolót: „Joe Calzaghe a legjobb feltörekvő bokszoló a világon, megtaláltam az ezredforuló éveinek legnagyobb csillagát!” És Warren munkához látott, 1997 nyarán már világossá vált, Calzaghe legkésőbb ősszel világbajnok lehet. A promóter két vasat tartott a tűzben: a WBC- bajnok Robin Reid, és a WBO-bajnok Steve Collinsszal próbált egyeztetni, utóbbival sikerrel. Ám Collins megsérült, többé nem is bokszolt már, így Calzaghe a betöltetlen nagyközépsúlyú világbajnoki címért bokszolhatott a legendás Chris Eubank-kal.

Chris Eubank óriási név volt Nagy Britanniában, de csillaga már nem fénylett úgy, mint korábban. Ennek ellenére az extravagáns bokszoló volt az 1997. október 11-i meccs esélyese, ám Calzaghe nagyszerűen bokszolt, és az első menet 16. másodpercében padlóztatta riválisát, majd végül viszonylag nagy arányú, egyhangú pontozással világbajnok lett. Ez az az vb-öv, amit Calzaghe közel 11 évig sikerrel őrzött, és ami most már Balzsay Károly derekán feszül!

A menetelés megkezdődött, noha Calzaghe az igazi nagyágyúkat elkerülte. Legyőzött viszont több korábbi világbajnokot, Robin Reid-et, Richie Woodhall-t, Charles Brewer-t és Byron Mitchell-t. A többiek, fogalmazzunk úgy, hogy nem voltak kifejezetten méltó kihívók egy olyan bokszolónak, akit többen a bokszvilág egyetemes legendájának tartanak! Ha elrugaszkodunk Calzaghe életrajzi jellegű megközelítésétől, akkor muszáj megjegyezni, hogy a walesi „Sárkány” sokszor hangoztatott makulátlan mérlege egyszer majdnem megszakadt, már a harmadik címvédésénél, amikor 1999-ben Robin Reid ellen bokszolt. Az angol bokszoló (volt WBC világbajnok) ugyanis, ha nem is nagy pontkülönbséggel, de észlelhetően szinte végig jobb volt ellenfelénél. A végeredmény viszont megosztott pontozás lett, Calzaghe javára. Ezt a meccset szokták leginkább Calzaghe ellen felhozni, amikor makulátlan mérlege szóba kerül, természetesen az ellenfelek minősége mellett. Mert adott a címben is feltett kérdés: „Hogyan emlékezzünk a walesi klasszisra?” Egy olyan bokszolóra, aki minden ellenfelét legyőzte, 46 meccses rekordja legendás, vagy arra a rendkívül óvatosan menedzselt klasszisra, aki a Chris Eubank elleni (1997) meccstől a Jeff Lacy elleni (2006) csatáig lényegében láthatatlan embert játszott, mivel alig ismerték a bokszvilágban.

Ha Erdei Zsolt kaphatott kritikát az ellenfelei miatt, akkor ugyanezt Joe Calzaghe többszörösen is megérdemelné, és ez nem e sorok írója állítja, hanem például a jelenlegi WBC világbajnok Carl Froch, aki a következő, nem éppen hízelgő szavakkal búcsúztatta honfitársát. „Szégyen, hogy úgy vonult vissza, hogy nem volt kiemelkedő meccse a karrierje során… jó rekordja van, de nem tudom becsapni magam, ő nem olyan legenda, mint Sugar Ray Leonard, mert nem az.” – fogalmazott Froch. „Joe Calzaghe nagy bajnok volt. Ő nagyszerű, kemény és erős. Megvert mindenkit, akit élő hoztak. De milyen idős volt Roy Jones, amikor ellene küzdött. Ő 40 éves volt. Bernard Hopkins 43. Roy Jones a legjobb 15 évében bármikor nyert volna ellene.”

Ha nem is ezekkel a szavakkal kellett volna kifejezni magát Froch-nak, de tényleg van, amit jól lát. Calzaghe ugyanis tényleg nem találkozott olyan jelentős ökölvívóval, aki karrierje csúcsán állt volna. Robin Reid talán igen, de arról a meccsről volt már szó. És talán Jeff Lacy is csúcson volt, azonban neki később már nem sikerült maradandót alkotnia. Az igazi kakukktojás Mikkel Kessler és Bernard Hopkins. A dán ma már ismét világbajnok, tehát egy szót sem szólhatunk, hisz ráadásul Calzaghe elég tisztán lerendezte. Hopkins ugyan 42 éves volt amikor létrejött a meccsük, de egyrészt az amerikai kortalan bokszoló, sőt, a veresége után is sikerült egy nagyon jelentős tettet véghezvinnie, amikor legyőzte Kelly Pavlikot. Roy Jones Jr. esetében tényleg jogosnak tűnik Froch kritikája, mivel az amerikai legenda pályafutása 2004-ben már annyira megtört (két évre vissza is vonult), hogy az egykori érinthetetlen bokszoló győzelmére kevesen mertek tippelni.

Amit még kritizáltak vele kapcsolatban, az a stílusa. Sokan még odáig is elmentek, hogy szinte nincs is szabályos ütése. Ez persze óriási hülyeség, mivel az a szabályos ütés, ami szabályos felületet ér, a kesztyű szabályos részével. Az viszont kétségtelen, hogy látszott Calzaghe ökölvívásán apja, Enzo Calzaghe munkája, aki akkor kezdett jobban belemerülni az ökölvívás oktatásába, amikor fiát tanítgatta a sportág alapjaira. Több olyan ütése van Calzaghe-nek, amit egy képzett szakember soha nem mutatna, mi több, azonnal kijavítana. De miről ismerhető fel a zseni, ha nem ilyenekről???

A gondolatokat összefűzve, csodálatos karriert futott be Joe Calzaghe, de komoly a hiányérzet vele kapcsolatban, hogy csak 34 esztendősen lett nemzetközi sztár, vagyis a legszebb éveiben többször méltatlan kihívókra pazarolta tehetségét. Mert amikor nem jött létre a Sven Ottke elleni meccse, nyugodtan válthatott volna súlycsoportot az új kihívások érdekében, és az akkor erősebb félnehézsúlyban talált volna 2006 előtt is hozzá méltó ellenfelet. Calzaghe sokat üldözte Roy Jones Jr., de csak szóban, eredménylistája sokáig nem predesztinálta arra, hogy az amerikainak megérje vele foglalkozni. A sors iróniája, hogy amikor mégis létrejött a meccs, már Jones Jr. volt az, aki Calzaghe hátán próbálkozott visszakerülni a bokszvilág csúcsára.

A 37 éves Calzaghe a következő szavakkal kommentálta bejelentést, amelyet véglegesnek, és visszavonhatatlannak mondott: „Nehéz döntés volt, de mindent elértem, amit bokszban el lehet érni” – nyilatkozta. „Tizenegy éven át voltam világbajnok, már nincs új cél előttem.” Nekünk hiányozni fog…

a profibox.hu írása