„Hellooooo Usyk, készen állok!”

2020. 09. 24. 17:03
„Hellooooo Usyk, készen állok!”

A rosszfiú is készen áll a nagy harcra.

Október 31, Anglia, Usyk-Chisora, nehézsúly!

Október 31-én, Angliában kerül megrendezésre a sokak által várt nehézsúlyú összecsapás Oleksandr Usyk (17 győzelem, 0 vereség) és Dereck Chisora (32 győzelem, 9 vereség) között. Nem lesz világbajnoki címmérkőzés, ám ennek ellenére ezt a párharcot nem lesz nehéz „eladni” a közönségnek, hiszen két igazi egyéniség fog egymásnak feszülni a küzdőtéren.

Kétségtelen, hogy Usyk a jobb bunyós, azonban Chisora fizikai- és ütőereje miatt korántsem lebecsülendő ellenfél a korábbi vitathatatlan cirkálósúlyú világbajnok számára, akinek mindössze a második nehézsúlyú meccse lesz. Nem véletlen, hogy a hazai pályán küzdő „Del Boy” magabiztosan várja az ukránt.

Hellooooo Usyk, készen állok rád, hellooooo Usyk! Egészen évben készen álltam rád. Ez az én felségterületem, és a mindenki számára nehéz év után megadom a brit közönségnek a megérdemelt Halloweeni-partit, és bosszút állok Tony Bellew legyőzése miatt! – fogalmazott Chisora.

Mint ismert, ezt a párharcot is az év első felében tervezték megrendezni, de a koronavírus miatti kényszerű leállás megakadályozta a bokszolók küzdelmét.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35506
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4121
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel