Hatalmas pofonok a hűség városában

2020. 07. 20. 23:12
Hatalmas pofonok a hűség városában

Sparring nap volt Sopronban. Több országból érkeztek résztvevők.

Alakul Tóth László, Magyar Kinga és Krämer Péter őszi programja.

Újra nagyszabású sparring-napnak adott otthont Sopronban a Növényi Sport Akadémia, ahol minden eddiginél több sportoló, és klub gyűlt össze. Képviseltette magát több osztrák és magyar klub is - szám szerint 9 sport egyesület több mint ötven versenyzője mérte össze tudását az egész napos programban.

sopron4

Némedi Varga Csilla az esemény egyik fő szervezője elismeréssel nyilatkozott arról, örömmel tölti el, hogy profik és amatőrök ilyen sikerrel tudják segíteni egymás munkáját. Simon Zsolt a monokli.com -nak elmondta, a profik közül a helyiek büszkesége, Tóth László az érdi Krämer Péter felkészülést segítette egy kőkemény sparring keretében, amiről – egymást dicsérve - mindkét bunyós elismerően nyilatkozott. Krämer nagy visszatérés előtt áll: mint elmondta, még ebben az évben két meccset szeretne, amiből egy már szeptemberben meglehet, s ha minden igaz, újra tévés gála lesz.

Tóth sem marad tétlen, hiszen a Global Sport Event kft versenyzője már akár augusztusban Szegeden, ill. szeptemberben Sopronban szorítóba léphet - ezúttal viszont már nagyváltósúlyban.

Lászó klubtársa, Magyar Kinga is kivette a részét a bunyóból, hiszen a Gyevát Sport egyesület versenyzői is segítik felkészülését. Szükség is van rá, hiszen a szegedi lányra is legalább még két megmérettetés vár ebben az évben!

sopron

Simon Zsolt elmondta: bízik benne, hogy az esetleges vírushelyzet ellenére sikerül megrendezni a tervezett szegedi gálát, ahol Tóth László és Magyar Kinga is kötelék közé lépne. Emellett Sopronban a Global Sport Event Kft a Növényi Sport Akadémia tulajdonosával, Babos Zoltánnal közös szervezésben megrendezésre kerülő küzdősport gálát sikerül idén is tető alá hozni - ahol természetesen szívesen látják Krämer Pétert is, hiszen baráti kapcsolat alakult ki.


sopron-3
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
5158
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10689
Khabib üzent a kiütött Conor McGregor-nak
4919
Az UFC főnök szerint nevetséges lesz a Floyd-Paul „meccs”
4863
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel