Három újonccal vágnak bele az öklözők

2015. 06. 15. 02:06
Három újonccal vágnak bele az öklözők

A keddi sorsolással megkezdődik az ökölvívó torna is a bakui I. Európa Játékokon. A versenyek előtt dr. Kovács László szövetségi kapitány értékelte a felkészülést és a várható esélyeket.

- Hogy sikerült az ökölvívó válogatott felkészülésének utolsó fázisa, hozott-e újat a munka?

- Több nyílt nap volt, hetente háromszor is olyan szabadtréningeket csináltunk, amelyen egyesületbeli versenyzők is részt vettek, sőt nemzetközi szintre emeltük a munkát azzal, hogy a szlovákok és németek is jártak nálunk. Úgy érzem a srácok egyben vannak, akarnak is. Nyílván azon fog múlni, hogy belülről mennyire tudják motiválni magukat. Baku egyben a világbajnokságra történő kvalifikáció is, azaz ehhez az első háromban kell végezni.. Ez elég komoly motiváció.

- Hogy lehet egy évben háromszor is csúcsformát kihozni a versenyzőkből? Európai Játékok, Eb, Vb.

- Igazából 2-3 csúcsformát még lehetséges, de csak ha nem ennyire egymás után jönnek a versenyek. Ha van kellő felkészülési idő,akkor azt mondom, egyszerű. De abban a pillanatban, hogy az év második felében vannak a fő versenyek, ez azért elég húzós.
.
- Kiben rejlik a meglepetés-ember lehetősége?

- Csóka Nándi teljesen friss, világversenyen újonc, ha bármilyen eredményt elér, az meglepetés lesz. 56 kg-ban Szőrös Márk most már egyre javuló teljesítményt mutat, de azért még erős neki egy ilyen világverseny. Örülnék, ha rám cáfolna. És akkor itt van még Hámori Ádám, aki súlycsoportot váltott, az ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmesünk, a 91 kg-os srácunk, aki a 85 kg-ból ment fel: Ő lehet meglepetés-ember, de azért ez sem egyszerű történet.

- Ő alulról felfelé ment, ami a klasszikus útja a súlycsoportváltásnak, viszont van aki felülről ment le, mint Bacskai.

- Bacskai súlycsoportot visszaváltott, taktikai szempontból meg az ő szempontjából is úgy gondolom, hogy ez egy elég jó lépés lehet. Rajta kivül 81kg-ban érdekes lehet Harcsa Norbi, aki már nagyon rutinos rókaként indul el ezen a versenyen. Eléggé sorsolásfüggő a teljesítménye.

- A csapaton belül ki mutatta a legdinamikusabb fejlődést ebben az esztendőben?


- Csóka, Szőrös Márk önmagához képest nagyon sokat fejlődött, összeszedettebb lett, de azért nem annyira kiugró ez a fejlődés, hogy biztosan eredményt várhassunk tőlük. Harcsának volt egy rossz magyar bajnoki szereplése, ahhoz képest nagyon szépen átvészelte ezt a törést, és legutóbb Vilniusban kifejezetten jó teljesítménnyel nyerte a versenyt, ami azt jelenti, hogy ígéretes az ő teljesítménye.

- Kik a világversenyes újoncok?

- Hárman vannak, Csóka Nándor, Szőrös Márk, Hámori Ádám.

A versenyen négy magyar női versenyző is indul: az Eb bronzérmes Ancsin Katalin (51 kg), Csombor Vivien (60 kg), az Európai Uniós bajnok Nagy Bianka (64 kg) és a Vb és Eb bronzérmes Nagy Tímea (75 kg). 

A férfi csapat:
49 kg Ungvári Miklós
52 kg Csóka Nándor
56 kg Szőrös Márk
60 kg Varga Miklós
64 kg Vadász András
69 kg Bacskai Balázs
72 kg Harcsa Zoltán
81 kg Harcsa Norbert
91 kg Hámori Ádám
+ 91 kg Bernáth István
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32776
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel