Három magyar jutott döntőbe a 65. Bocskain

2021. 02. 12. 09:48
Három magyar jutott döntőbe a 65. Bocskain

Gálos Roland, Kovács Richárd és Szűcs Szabina.

A nyolc férfi és öt női kategória döntőit pénteken 16 órától rendezik meg.

Három magyar, Gálos Roland, Kovács Richárd és Szűcs Szabina jutott a csütörtöki elődöntőkből a pénteki finálékba a 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen.

A kilenc magyar negyeddöntős közül a magyar szövetség tájékoztatása szerint az 52 kilogrammos súlycsoportban a magyar bajnok Virbán Martin (Bp. Honvéd) megbetegedett, Csóka Nándor pedig pontozással kikapott a nála egy fejjel kisebb spanyol Gabriel Escobartól a debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban zajló viadalon.

A 63 kilogrammos mezőnyben Fodor Milánnak a georgiai Lasa Guruli villámgyors jobbegyeneseire nem igazán volt ellenszere. Fodor - aki egy éve Londonban egyetlen lépésre volt az olimpiai kvótától, ám a tokiói részvételről döntő európai kvalifikációs tornán az ő nyolcaddöntőjét a járvány miatt már nem rendezték meg a brit fővárosban - csak a harmadik menetben bokszolt időnként jól, és vereséget szenvedett. Kovács Richárd viszont nagyszerű, végig koncentrált boksszal megverte a litván Edgaras Skurdelist, és Guruli ellen az aranyéremért húz kesztyűt.

A tokiói játékok eddigi egyedüli magyar kvótása, az 57 kilós Gálos Roland a kazah Talgat Szirimbekov ellen nagy adok-kapok után jutott a döntőbe, ahol a francia Samuel Kistohurry lesz az ellenfele.

A nőknél négy magyar lépett ringbe az elődöntők során, közülük a vecsési 57 kilós Szűcs Szabinának sikerült győznie a kazah Nazim Icssanova ellen, és az olasz Irma Testával bokszol pénteken. Pribojszki Kata (60 kg), Hámori Luca (69 kg) és Nagy Tímea (75 kg) egyformán elveszítette az elődöntőjét.

A nyolc férfi és öt női kategória döntőit pénteken 16 órától rendezik meg.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32871
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4339
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel