Három érem Litvániából

2014. 03. 21. 18:38
Három érem Litvániából

A magyar ifjúsági válogatott az elmúlt hét folyamán Litvánia fővárosában, Vilniusban vett részt az igen rangos Danas Pozniacas Nemzetközi Ifjúsági tornán, ahonnan három reménységünk is éremmel tért haza.

19 ország 120 versenyzője, köztük 7 magyar indult az Európa-bajnokságok erősségével vetekedő tornán, s a megszerzett három érem mindenképp dicséretes, remek előjel az április közepén megrendezésre kerülő világbajnokság előtt (Szófia, Bulgária).

A verseny alatt végig fantasztikusan küzdött az 52 kg-os Tar Sándor (Tatabánya) és a 60 kg-ban versenyző Könnyű Richárd (Eger) is, akik csak a döntőben kaptak ki fehérorosz, illetve moldáv ellenfelekkel szemben. Hasonlóan örvendetes volt a kaposvári Tóth Richárd (64 kg) szereplése is, hiszen bronzéremmel tért haza Magyarországra.

Ifjúsági ökölvívóinknak nincs megállás, szerda óta már ismét Tatán, az Olimpiai Edzőtáborban készülnek, hogy a bulgáriai világbajnokságra csúcsformába lendüljenek.

Döntőkben
52 kg: Dzimitry Asanau (belorusz) – Tar Sándor PTS
60 kg: Dorin Bucsa (moldáv) – Könnyű Richárd PTS

szöveg: MÖSZ / Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4387
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel