Harcsa Zoltán visszavonult

2020. 03. 05. 09:01
Harcsa Zoltán visszavonult

Nem meccselt Bacskaival az olimpiai kvalifikációs lehetőségért.

Fegyelmi eljárás indul az ökölvívóval szemben.

Harcsa Zoltán, a közelmúlt legeredményesebb magyar amatőr ökölvívója kedden bejelentette visszavonulását.

A 27 éves, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, Európa Játékok-harmadik, olimpiai negyeddöntős középsúlyú (75 kg) bokszoló Facebook-oldalán közzétette videóban osztotta meg döntését a közvéleménnyel.

Harcsa Zoltán - a szintén öklöző bátyjával, Norberttel készített videóban - elhatározását azzal indokolta, hogy a sportági szövetség szerinte felrúgta saját korábban lefektetett válogatási elveit azzal, hogy keddre válogatót írt ki számára a már profi Bacskai Balázs ellen, aki nem indult el a Bocskai emlékversenyen február elején, ráadásul kötelezően előírt edzőtáborokban sem vett részt.

Harcsa, akivel szemben a videóban elhangzottak miatt fegyelmi eljárást kezdeményez a MÖSZ, szintén nehezményezte, hogy a mérkőzés a nyilvánosság kizárásával zajlott volna, ráadásul a válogatóról ő mindössze egy hete szerzett tudomást csapattársaitól.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32951
Állítólag hivatalos a Fury-Usyk vitathatatlan mérkőzés
1372
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1503
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4362
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel