Harcsa Zoltán elismerése

2010. 11. 19. 08:01
Harcsa Zoltán elismerése

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára ünnepélyes keretek között köszöntötte az I. Ifjúsági Olimpián érmes helyezést elért sportolókat és edzőiket. A NEFMI Tükörtermében megrendezett eseményen az érmet nyert sportolók mellett a felkészítésben részt vevő edzők is miniszteri díszokleveleket vehettek át.

Réthelyi Miklós ünnepi beszédében a hét arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet elért fiatal sportolók mellett méltatta az edzők és szülők munkáját, segítőkészségét és áldozatvállalását is. A miniszter kiemelte: jól felkészült versenyzők, biztos háttér és magasan képzett sportszakemberek nélkül nem lehet világra szóló eredményeket elérni.

Czene Attila pohárköszöntőjében elmondta: ,,Szingapúrban 18 sportágban, közel 50 versenyzőnk igazolhatta, hogy a magyarok továbbra is a világ legerősebb sportnemzetei közé tartoznak. Bizonyították erejüket, tehetségüket, kitartásukat, és azt is, hogy a nemzet méltán számíthat rájuk. A Nemzeti Együttműködés Kormányának célja, hogy visszavezesse a magyar versenysportot a minőségi teljesítmények lehetőségeihez. Megteremtse az ehhez szükséges feltételeket, az ezt elősegítő stabil működés jogi, pénzügyi, társadalmi hátterét. Ez nem csupán erkölcsi küldetés. Eszköz a nemzeti közösség öntudatának erősítéséhez és védelméhez, határainkon belül és azon kívül is."

A magyar ökölvívósport is derekasan hozzátette a magáét a szingapúri éremesőhöz: Harcsa Zoltán, az Unió Kispest Box Club 18 éves kiválósága középsúlyban bronzérmet szerzett. Zolit és mesterét, Szántó Imrét is köszöntötték a minisztériumban, s mindketten hangsúlyozták, mekkora lökést ad Zoli fejlődésének a távoli országban az első ifjúsági olimpián szerzett harmadik helyezés.

forrás: boxing.hu / Ch. Gáll András

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4400
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel