Harcsa Norbert látványos mérkőzést szeretne bemutatni

2015. 12. 04. 19:51
Harcsa Norbert látványos mérkőzést szeretne bemutatni

A Felix Promotion december 12-én, Dunaújvárosban rendezi következő gáláját.

A Felix Promotion december 12-én, a dunaújvárosi sportcsarnokban rendezi következő bokszgáláját, ahol a korábbi válogatott Harcsa Norbert is szorítóba lép az M4 Sport kameráinak kereszttüzében.

A profik között októberben debütált középsúlyú versenyző ez alkalommal a rutinos horvát Nikola Matic (13 győzelem, 30 vereség) ellen igyekszik újabb győzelemmel gyarapítani rekordját. „Sokkal jobb felkészülésen vagyok túl, mint az októberi bemutatkozó mérkőzés előtt, mivel akkor mondhatni lendületből estem át a tűzkeresztségen” - fogalmazott Harcsa. „A mostani meccsre két hónapja célirányosan készültünk, Lukács Adorján irányításával.”

A 28 éves ökölvívó az elvárásaival kapcsolatban a következőket mondta el. „Rácz Félix már egy hónappal ezelőtt elküldte a felvételeket a horvát srácról, úgyhogy kifejezetten rá készültünk. Matic másodszándékú öklöző, úgyhogy ez megnehezíti az idő előtti befejezést, de mindenképp szeretnénk egy látványos, és ha a lehetőség jön, kiütéses győzelemmel kedveskedni a nézőknek” - jelentette ki Harcsa Norbert (1 győzelem, 0 vereség).

A december 12-i esemény programja erősnek bizonyul, hisz - ahogyan 2015-ben minden felixes gálán - Dunaújvárosban is szorítóba lép a független számítógépes világranglista alapján a legmagasabban rangsorolt magyar ökölvívó, Szellő Imre (9 győzelem, 0 vereség). Az idei hatodik mérkőzésére készülő cirkálósúlyú klasszisra ismét tíz menetre tervezett összecsapás vár. A Felix Promotion rendezvényén címvédő mérkőzésen vesz részt a nagypehelysúlyú Magyar-bajnok Kovács Zoltán „Caramel” (14 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen), de a jó profi bunyót kedvelő közönség láthatja még Baranyi Richárdot, Pintye Szabolcsot, Laki Róbertet és Kelemen Balázst is.

A gálának lesz egy igazán különleges attrakciója, hiszen 4-résztvevős félnehézsúlyú torna is megrendezésre kerül, melynek során Sulák András, Kis Máté, Bilisánszky Dániel és Török Ferenc egy este alatt dönti el, hogy ki közülük a legjobb a dunaújvárosi sportcsarnokban felállításra kerülő ringben.

A rendezvényt a közszolgálati MTVA vállalat sportcsatornája, az M4 Sport élőben sugározza. Jegyinformáció a www.felixpromotion.com oldalon.

(Felix Promotion International, www.felixpromotion.com)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5664
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32764
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel