Harcosok Klubja - Váci Viadal: eredmények

2013. 08. 03. 11:26
Harcosok Klubja - Váci Viadal: eredmények

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Harcosok Klubja - Váci Viadal elnevezésű esemény, melynek teljes eredménylistáját, valamint a gála rövid beszámolóját alább olvashatják a monokli.com thai-bokszot kedvelő látogatói.

A Váci Vigalom keretein beül megrendezett gála nagy sikert aratott. A Vörösház udvarán felállított ringet a 18 órás kezdéskor már több százan állták körül, hatalmas ováció kísérte a harcosok bevonulását. A váci harcosok mellett az ország több pontjáról érkeztek sportolók, hogy összemérjék erejüket a ringben. Thai-box és K-1 mérkőzések alkották a programot, 12 összecsapást láthattak a nézők.

Az est főmérkőzései közül az elsőn Gilányi Attila egyhangú pontozással legyőzte a mindvégig hősiesen küzdő 135 kilós váci Berkes Zsoltot, ezt követően a hosszú kihagyás után visszatérő Győrfi Csaba a második menetben kőkemény combrúgásainak köszönhetően feladásra kényszerítette a helyi Ferenc Lászlót. 

Harcosok és eredmények:
12 egyesület 24 harcos (elől kiemelve a győztesek)
GROHMAN BARNABÁS Diadal SE VS. RÁDAI KRISTÓF Hmta
CSEKE FERENC Bonyhádi ökölvívó SE. VS. HEGYI RICHÁRD Diadal SE. 
ZSÁKAI BÉLA Szolnoki Thaibox SE. VS. TOMA ÁDÁM Optofit sportcentrum
KALUCZA GÁBOR Hmta. VS. CSEKE ROLAND Bonyhádi ökölvívó SE 
PINTÉR DÁVID Szolnoki Thaibox SE. VS. TAPOLCSÁNYI ZSOLT Taekwondo SE 
VARGA MÁTÉ Szolnoki Thaibox SE VS. GÖNCZÖL FERENC R-fight 
SEBESTYÉNY DÁNIEL Bonyhádi ökölvívó SE VS. BODNÁR ALEX Szolnoki Thaibox SE
KERTÉSZ MÁTÉ Optofit sportcentrum VS. HEGEDŰS MÁRK ( ) 
MEGYERI BALÁZS VS. NÉMETH BALÁZS Alma body kondi boksz klub 
ERDÉLYI VIKTOR valetudo VS. HALÁSZ ERIK Thaiwondo hungary 
GILÁNYI ATTILA Thaiwondo hungary VS. BERKES ZSOLT Vác
GYŐRFI CSABA Györfi gym. VS. FERENC LÁSZLÓ R-fight

Folytatás októberben Budapesten!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4399
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel