Groves aláírt Frank Warren-hez

2011. 08. 26. 17:59
Groves aláírt Frank Warren-hez

Az új brit nagyközépsúlyú szenzáció, az olimpiai bajnok James DeGale-t májusban pontozással legyőző George Groves (13 győzelem – 0 vereség) szerződést kötött a szigetország legjelentősebb promóterével, Frank Warrennel.

„Nagyon boldog vagyok, hogy George úgy döntött, az én promóciós vállalkozásom zászlója alatt kívánja folytatni a pályafutását” – nyilatkozta Warren. „Nagyszerű küzdelmek előtt állunk. Ő nagyon jó bokszoló, és az utolsó meccsén, James DeGale ellen, volt az első alkalom, hogy együtt dolgoztunk. Természetesen mindenki a visszavágót említi, ami egy olyan nyilvánvaló küzdelem, ami határozottan meg fog történni.”

Groves promótere tehát Frank Warren lett, ám továbbra is Adam Booth marad a bokszoló edzője és menedzsere.

Mint ismert, eddig Booth (menedzserként) és David Haye (promóterként) egyengették az ökölvívó karrierjét, amely így – Frank Warren megjelenésével - elég furcsa váltásnak tűnhet. Booth elmondta, hogy olyan döntés született, amely a bokszolónak a legjobb. „Ez a legjobb döntés. Én és David Haye is tudjuk, hogy ha valaki a csúcsra tudja vinni George-ot, akkor az Frank.”

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel