Görbicsé az utolsó kihívás, amit Klasz elfogadott

2019. 05. 27. 16:17
Görbicsé az utolsó kihívás, amit Klasz elfogadott

Ha a bunyósokon múlik, lesz Klasz Árpád – Görbics Gábor összecsapás.

Ám eddig, és ne tovább.

Múlt szombaton rendezték a Klasz Árpád – Fekete László összecsapást, amely Fekete kihívás után jött létre. A meccset az előzetesen is jóval esélyesebbnek tartott Klasz Árpád (11 győzelem, 0 vereség) már az első menetben megnyerte, ám pár órával később újabb kihívást kapott.


Vasárnap folyamán Görbics Gábor kihívta Klaszt, aki ezt a kihívást is elfogadta, ugyanakkor már jó előre jelezte, hogy ez az utolsó ilyen jellegű párharc, melyen hajlandó részt venni.

Csak azért fogadtam el Gábor kihívását, mert tervben volt még egy itthoni megmérettetés, mielőtt külföldön is kötelek közé lépek. Jó ellenfelet akartam, és Görbics kiváló ökölvívó. - kezdte Klasz, aki ezt követően kifejtette, hogy merre folytatódhat pályafutása.

Terveim vannak. Legyen leírva, legyen nyoma annak, amit most mondok: nem bokszolok ezt követően honfitársakkal. Ne hívjon már ki senki. Köszönöm szépen, ennyi. Ne egymás mérlegét rontsuk el. Magyarországot kell képviseljük, nem itthon kell egymást ütni... kint kell megmutatni, hogy kik vagyunk, nem az ország határain belül! - fogalmazta meg gondolatait a fővárosi ökölvívó a közösségi médiában.

Tehát ha a két bunyóson múlik, lesz Klasz-Görbics összecsapás, ám ehhez az illetékes menedzsereknek is áldásukat kell adni, s kidolgozni a mindkét fél számára elfogadható feltételeket.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel