Golovkin semmit nem bízott a véletlenre

2014. 10. 20. 18:13
Golovkin semmit nem bízott a véletlenre

Legközelebbi mérkőzése Monacóban lesz, hacsak Cotto, Chavez vagy Froch nem áll ki a kazah ellen.

Nagy siker volt Gennady Golovkin (31 győzelem – 0 vereség) első kaliforniai összecsapása, hiszen telt ház, közel 10 000 néző előtt söpörte el az egyébként kemény öklöző hírében álló Marco Antonio Rubiót – a kazah alig több mint 4 perc alatt elintézte a mexikóit!

Golovkin első nyugati-parti küzdelmét egyelőre nem követi a második, ugyanis a K2 Promotions tervei szerint a 32 éves öklöző, akit sokan már ma Mayweatherrel említenek egylapon, februárban visszatér Európába, s újra Monacóban lép kötelek közé.

„Köszönöm az összes rajongómnak” – fogalmazott a hétvégi küzdelem utáni sajtótájékoztatón Golovkin. „Ez egy jó nap és egy jó harc volt számomra. Tökéletesen felkészültem a mérkőzésre, nehogy valami meglepetés érjen. Tudom, hogy Rubio egy erős harcos, és kemény fickó, de én száz-százalékos állapotban voltam.”

Golovkin mostani győzelmével a WBC interim bajnoka is lett, így értelemszerű, hogy a zöld övet teljes jogúan birtokló Miguel Angel Cotto neve is felmerült a sajtótájékoztatón.

„Miguel Angel Cotto a WBA világbajnoka, nagyon tisztelem őt. Hatalmas bajnok” – mondta az imidzsére is rendkívül sokat adó kazah sztár. „Remélem összejön vele egy küzdelem, mert az nagyon fontos lenne a karrierem szempontjából. Ha nem tudok Cottóval, vagy Chavezzel összecsapni, akkor továbbra is bárkivel kiállok.”

A fent említett Monte Carlói küzdelem már biztosnak tűnik, ám ha összejön egy Chavez vagy egy Cotto elleni párharc, akkor értelemszerűen Golovkin következő meccse megint az USA-ban lenne. Ugyanakkor a menedzsment elmondta még, hogy Carl Froch miatt Angliába is szívesen elutaznának.

Golovkin figyelemre méltó sztár a boksz világában, ám az eddigi ellenfelei miatt nem véletlen mondja még a saját menedzsmentje is, hogy az igazi kitörés még várat magára. Reményeik szerint jövőre sikerül az áttörés…
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel