Golovkin felaprította kihívója máját

2013. 06. 30. 06:39
Golovkin felaprította kihívója máját

Korábban „Resztelt máj Hopkins-szósszal” volt a középsúlyú specialitás, de úgy látszik, hogy a kazah konyha is ismeri ezt a fogást.

2004-ben a vitathatatlan WBC/WBA/WBO/IBF középsúlyú világbajnoki övért rendezett mérkőzésen Bernard Hopkins és Oscar De La Hoya csapott össze, melyet a mai napig aktív bokszlegenda a 9. menetben KO-val nyert meg. Testütéssel, májra, melytől a „Golden Boy” eltorzult arccal, kínlódva terült el. Ez a jelenet vasárnap hajnalban megismétlődött, szintén középsúlyban, szintén vb-címmérkőzésen.

Ugyan a vasárnap hajnalban, Mashantucket-ben (Connecticut állam) megrendezett összecsapáson „csak” a WBA, valamint kevésbé jelentős IBO vb-övek kerültek terítékre, de a Gennady Golovkin – Matthew Macklin párharcot sokan várták a boksz világában. Ennek oka természetesen a kazah világelső személye, hiszen a veretlen Golovkin ma már hatalmas szenzációnak számít, és lassan nem csak a szakértők, hanem a közönség szemében is. Idővel biztosan „szupersztár státusba” kerül a 31 éves ázsiai ökölvívó, ugyanis kőkeményen, de mégis elegánsan bokszol, ráadásul látványos kiütéseket mutat be sorozatban.

Golovkin nyolcadik címvédő mérkőzésén a kemény brit Matthew Macklin volt az ellenfele, akinek ez volt a harmadik vb-meccse: Felix Sturm ellen megosztott pontozással kapott ki, de a súlycsoport másik sztárjának, Sergio Martinez-nek is alaposan befűtött, mire az argentinnak sikerült a 11. menet után feladásra kényszerítenie. Sokan úgy gondolták, sőt, maga Golovkin is úgy nyilatkozott, hogy Macklin az eddigi legjobb kihívója, aki ellen a címvédő akár meg is szenvedhet.

De nem így történt, mi több, meglehetősen könnyűnek tűnő sikert aratott a kazah kiválóság, aki már a nyitó menetben zavart okozott kihívójának. Macklin ugyan próbálkozott az első körben, ám Golovkin egy kemény jobbossal hamar felvilágosította, hogy hányas az a bizonyos kabát. Az utolsó másodperceken meg is rendítette a britet. A második menetben is végig lehetett érezni a kazah erőfölényét, de Macklin próbálta tartani magát.

A harmadik menetben felcsillant annak lehetősége, hogy esetleg egy igazán jó ki-ki meccset láthatunk, azonban Golovkin felvette a kesztyűt, támadásba lendült, és a felvonás közepén egy májra-lengőbordára mért balfelütéssel betalált. Macklin eltorzult arccal ment le a padlóra, s ha a bíró százig számol, akkor sem tudta volna folytatni a vb-címmérkőzést (KO).

Ezzel a sikerrel Gennady Golovkin már 27 győzelemre hizlalta makulátlan rekordját, Matthew Macklin a 29 sikere mellett immáron az 5. vereségét könyvelte el. A megjelentek szerint a vb-címvédő 350 ezer dollárt kapott ezért a mérkőzésért, kihívójának 300 ezret utalnak a szervezők.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel