Golovkin februárban bokszolhat

2015. 10. 20. 22:56
Golovkin februárban bokszolhat

A menedzsment elképzelése szerint a középsúlyú WBA/IBF (és WBC interim) világbajnok Gennady Golovkin továbbra is sűrűn fog kötelek közé lépni.

Mint ismert, Golovkin (34 győzelem – 0 vereség) kötelező kihívója a WBC-nél a november 21-én megrendezésre kerülő Miguel Cotto – Saul Alvarez bajnoki összecsapásnak, ám elképzelhető, hogy ha győztes nem akar / nem tud kora tavaszig újra kötelek közé lépni, úgy a kazah a közbenső időben még egyszer bokszol. Ez már csak azért is valószínű, mivel egy Golovkin vs. Cotto/Alvarez promóciójának felfutási ideje több hónap lehet.

Golovkin ellenfeleként kézenfekvő választás lehet a hétvégi gálán jó teljesítményt nyújtva eliminátor mérkőzést nyerő, ez által IBF kötelező kihívónak számító bahamai Tureano Johnson (19 győzelem – 1 vereség). A 31 éves ökölvívót Golovkin edzője, Abel Sanchez is szívesen venné ellenfélként.

„Nagyszerű küzdelmet vívott New Yorkban, és mivel a szervezet igen magasan rangsorolja, én személy szerint szeretném ezt a mérkőzést. Ha össze tudják hozni, akkor ez lehet a következő küzdelem” - jelentette ki Sanchez. Persze hozzá kell tenni, hogy az edző nem a menedzsment tagja.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5706
Fekete László ambiciózus tervei
12752
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
407
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3076
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel