Glen Johnson: jobb vagyok nagyközépsúlyban

2010. 11. 08. 10:35
Glen Johnson: jobb vagyok nagyközépsúlyban

Szombaton Las Vegasban lépett kötelek közé Glen Johnson (51 győzelem – 14 vereség – 2 döntetlen), amely a veterán bokszoló visszatérése volt nagyközépsúlyba.

A közel 42 esztendős örökifjú kiválóság a 8. menetben KO-val győzte le barátját, Allan Green-t a „Super Six” torna harmadik körében, amely siker azt jelenti, hogy bár Johnson beugróként debütált a Showtime televízió sorozatában, bejutott az elődöntőbe.

„Green egy nagyon jó harcos, aki gyorsan üti a kombinációkat. Tudtam, hogy türelmesnek kell maradnom, amíg eljön az én időm” – mondta a korábbi félnehézsúlyú világelső, aki az elődöntőben a Froch-Abraham küzdelem győztesével csap össze. „Nem számít, ki következik, mert én mindig a legjobbakkal bokszolok. Németország, vagy Nagy Britannia…. Rendben, ott leszek!”

Glen Johnson az elmúlt tíz évben félnehézsúlyban küzdött, ahol tényleg szép sikereket ért el, hiszen volt IBF világelső, legyőzte Roy Jones Jr-t, amikor a kudarc még nem volt megszokott a pensacolai számára, valamint felülmúlta Antonio Tarvert is. Johnson ennek ellenére elmondta, hogy a nagyközépsúly talán jobban fekszik neki. „Kicsit jobban érzem magam ennél a súlynál, gyorsabb is voltam. Azt hiszem, letanyázok itt egy kis időre.”

A mérkőzés megállításának pillanatában két pontozónál még Green vezetett, holott a korábbi menetekben kétszer is számolt rá a ringbíró. „Meg voltam döbbenve, amikor ezt megtudtam. Meglepődtem, de ez az én karrierem velejárója” – jelentette ki Johnson, akinek eddig 14 vesztes mérkőzése van, amiből 13-at pontozással bukott el. Ezek között sok olyan van, aminél igen szoros volt a pontozás, és a döntés vitára adott okot. 

Glen Johnson társ-promótere az a Lou Dibella, aki Erdei Zsolt útját is egyengeti.

A Johnson-Green mérkőzés - videó >>>

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel