George Groves visszavonult

2019. 01. 29. 20:39
George Groves visszavonult

Bejelentette visszavonulását a volt nagyközépsúlyú világbajnok.

30 évesen akasztotta szögre a kesztyűit.

Mindössze 30 évesen a visszavonulás mellett döntött a korábbi nagyközépsúlyú világbajnok George Groves (28 győzelem, 4 vereség). A brit ökölvívó tavaly ősszel, a WBSS torna döntőjében szenvedett KO-vereséget honfitársától, Callum Smith-től (25 győzelem, 0 vereség), s bukta el vb-övét. Groves már a meccs után sejteni engedte, hogy komolyan át kell gondolni a folytatást.

A hazájában igen népszerű „Szent György” becenévre hallgató öklöző a közösségi médiában tett közzé egy igen hosszú levelet, melyben részletesen ecsetelte döntésének okait.

Groves levelében elmondta, hogy a 2017-ben megszerzett vb-övvel teljesítette élete egyik legnagyobb álmát, s tudja, hogy még nagy mérkőzések várnának rá. Ahogy fogalmazott, fiatal és egészséges, így tudja, hogy sokan csodálkozni fognak a döntésén, de pont ezért búcsúzik most. Írásában mindenkinek megköszönte, hogy támogatták őt karrierje során.

Groves a tervei szerint a médiában fog elhelyezkedni, ő lesz az ITV csatorna vezető szakértője, elemzője.

A visszavonult ökölvívó 2011-ben az olimpiai bajnok, későbbi többszörös világbajnok James DeGale legyőzésével robbant be az élvonalba, majd 2013-ban és 2014-ben a Carl Froch elleni két mérkőzéssel lett nemzetközi sztár, de később is kiváló összecsapásokon bizonyította klasszisát.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel