Gálos Roland profinak áll

2021. 10. 30. 11:59
Gálos Roland profinak áll

A New School Promotion színeiben, hivatásos ökölvívóként folytatja pályafutását Gálos Roland, a tokiói olimpia egyetlen magyar bunyósa.

Forrás: index.hu, Szerző: Ch. Gáll András

A 26 éves ökölvívó az index.hu-nak adott interjút, melyet alább változtatás nélkül közünk.

Hirtelen jött elhatározás volt, vagy…

Már akkor gondolkoztam azon, hogy profinak állok, amikor kijutottam a tokiói olimpiára. Igen, már tervben volt.

Édesapjával – aki az edzője is – határozták el?

Nem, én döntöttem így. Olyannyira, hogy apám nem is helyeselte a döntésemet, nagyon nem tetszett neki, ő amellett volt, hogy maradjak amatőr. Hogy miért, arról fogalmam sincs.

Mi vonzza a profizmusban?

Nem feltétlenül a pénz, persze az is, szeretném kipróbálni magam, szeretnék új kihívásokat keresni és találni, megmérni magam profiként is. Huszonhat éves koromra amatőrként azért elég sokat letettem az asztalra, voltam ifjúsági Európa-bajnok 2013-ban, négyszeres magyar bajnok, háromszor megnyertem a Bocskai István-emlékversenyt. Persze azért a pénz is motivált, valamire mégiscsak kell építenem Hanna lányom jövőjét. Tizenöt hónapos, és egy tünemény.

Hallom, ott van ön mellett a felesége is…

Igen, most dolgozunk, mert eladtuk a régi házat, és csinosítjuk az újat.

Hát azt valamiből fönn is kell tartani.

Úgy bizony! Hála istennek, most sikerült szponzorokat találnom, lesz, aki éves és havi szinten is fog támogatni. Egy bajai cégről van szó.

És azt már tudhatjuk, hogy melyik istállóhoz szerződik?

Igen, a New School Boxing Club versenyzője leszek, ez egy nemrégiben alakult magyar istálló. Még idén, de legkésőbb januárban be is mutatkozom a profik között, csak annyit kértem a klub vezetőitől, hogy kizárólag külföldi ökölvívóval bokszolhassak.

Gondolom, azért, mert itthon nincs igazán ellenfele.

Persze. 59 kilóban fogok bokszolni, azaz egészen pontosan 58,97 kiló, vagyis 130 font a felső határa a szuperpehelysúlynak, tehát két kilóval feljebb, mint amatőrben. Így is kell fogyasztanom, mert magamra akarok szedni pár kiló izmot és tömeget, fel akarok menni 65-66 kilóra, és onnan fogyasztok majd 59-re. Nem gond, pláne, hogy a profiknál csak egyszer, a meccs előtti napon, a mérlegelésnél kell hozni a súlyt, nem úgy, mint az amatőröknél, ahol egy tornán minden reggel be kellett mérnünk.

Úgy érzi, jobban fekszik önnek a profi bunyó, mint az amatőr?

Hát ez majd kiderül… Jó lesz ez, menni fog.

Edzésben van?

Igen.

Édesapjával edz, aki mindig is a mestere volt?

Nem, hanem Viktorral, az ikertestvéremmel. Apámmal megromlott a viszonyom, amikor megtudta, hogy elmegyek profinak, kirakott az edzőteremből. Felnőtt ember vagyok, elmondtam neki, hogy elmegyek profinak, nem harmincévesen, öregen akarok profinak állni. Rendben, mondta az apám, nincs semmi sértődés, de a teremkulcsot adjam oda neki. Így történt. Most egy garázsban edzünk Viktorral. Bokszzsák van benne, meg minden, ami kell. Viktor most végzi a szakedzőit, és amellett testnevelő tanár, és hát ő is volt magyar bajnok, csak korábban abbahagyta, mint én. Ért a bunyóhoz, ezzel nincs gond.

Kivel szokott kesztyűzni?

Novemberben kezdjük el a kesztyűzéseket, az olimpia előtt, még amatőrként Veres Rolanddal kesztyűztem, most Szegedre utazom a kesztyűpartneremhez, Kis Mátéhoz. Minél előbb szeretnék eljutni egy címmérkőzésig, azért is választottam az 59 kg-os súlycsoportot, mert öt vagy hat szövetség öve most szabadon van, betöltetlen a trón. Mondtam a vezetőknek, hogy két éven belül el akarok jutni címmeccsig.

Az 59 kilóban ki a legnagyobb menő? Úgy tudom, Vaszil Lomacsenko eggyel feljebb bokszol.

Igen, így van, nálunk a mexikói Óscar Valdez a legnagyobb név, ő a WBC szuperpehelysúlyú világbajnoka, korábban pehelysúlyban a WBO övét őrizte. Valdez szeptemberben verte meg egyhangú pontozással a brazil Robson Conceicaót címmeccsen, akivel korábban én egy nagyon szoros mérkőzést bokszoltam amatőrben, 2–1-re őt hozták ki, de szerintem én voltam a jobb. Erős a profi mezőny, de ha felszívom magam, sikeres lehetek.

A tokiói olimpiára rendesen fel volt készülve?

Fel, fel, de sajnos a kazah bokszoló jobb volt nálam. Illetve nem is azt mondanám, hogy jobb volt, csak rossz helyen találta el a bordámat, ami el is repedt. Ez van.

Biztos benne, hogy a profiknál jobban jár anyagilag? Hiszen a most folyó belgrádi világbajnokságon százezer dollárt kap az aranyérmes, ami testvérek között is több mint harmincmillió forint.

Igen, csakhogy odáig el is kell ám jutni! Már egy bronzéremért is legalább négy győztes meccset kell lebokszolni.

A szövetségben tudják már, hogy profinak állt?

Persze, beszéltem Bertók Róbert szövetségi kapitánnyal.

És? Mit mondott?

Sok sikert kívánt.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35483
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
762
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3979
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5264
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel