Galambos Péter maradt a kick-box szövetség elnöke

2022. 01. 22. 19:41
Galambos Péter maradt a kick-box szövetség elnöke

A Magyar Kick-box Szakszövetség szombati tisztújító közgyűlésén újra elnökké választották a szervezet eddigi vezetőjét, Galambos Pétert.

A Nemzeti Versenysport Szövetség alelnöki posztját is betöltő sportvezetőnek a megjelentek újabb négy évre szavaztak bizalmat.

Az MKBSZ alelnökeinek személye sem változott, így a jövőben is Király István – aki a WAKO világszervezet alelnöke és a sportág európai szövetsége, a WAKO Europe elnöke is –, Juhász Gábor és Katona Attila töltik be a tisztségeket. A közgyűlésen résztvevők új elnökséget is választottak, a szövetség főtitkára pedig Mórádi Barbara lett.

Az eseményen 50 tagszervezet képviselői jelentek meg. A jelenlévők a tisztújítás mellett a többi között meghallgatták a szakvezetők beszámolóját a tavalyi felnőtt vb-n és utánpótlás Eb-n való eredményes szereplésről.

Galambos Péter beszámolt a 2017 és 2021 között időszak legfontosabb történéseiről. Az elnök kiemelte, hogy a sportágat tavaly a tokiói olimpián a NOB teljes jogú olimpiai taggá nyilvánította, valamint, hogy Magyarország egyaránt nagy sikerrel rendezte meg 2017-ben a sportág felnőtt világbajnokságát, 2019-ben pedig az utánpótlás Európa-bajnokságot.

Közgyűlés
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel