Froch: én vagyok a legjobb

2014. 06. 02. 12:56
Froch: én vagyok a legjobb

Carl Froch ismét bizonyította klasszisát, amikor a szombati küzdelem 8. menetében brutálisan kiütötte kihívóját.

Szombat este Londonban, 80 ezer néző előtt az IBF/WBA nagyközépsúlyú világbajnok Carl Froch (33 győzelem – 2 vereség) ismét bizonyította klasszisát, amikor a küzdelem 8. menetében brutálisan kiütötte kihívóját, a szintén angol George Groves-t (19 győzelem – 2 vereség).

Froch az alábbi mondatokkal kommentálta legutóbbi sikerét: „Ma este megmutattam, hogy miért vagyok négyszeres világbajnok, s miért védtem 13-szor a címem” – fogalmazott. „A legjobb bokszolók között vagyok a világon, és hogy ki az a George Groves, azt ma este láthattuk. Ez a küzdelem megmutatta, hogy miért vagyok ezen a szinten ilyen sok éve. De ez a küzdelem karrierem fénypontja volt.”

„Tökéletesen időzítettem, de ezt is terveztem, csak meg kellett várnom, míg besétál a csapdámba. Ez egy 12 menetes sport, nem kell rohanni”–
folytatta. „Taktikai küzdelem volt, és én tökéletesen végrehajtottam a tervem.”

A meccs pontozása egyébként a következőképp állt (7 menet után): két pontozónál 67-66 arányban Froch vezetett, míg a harmadik ítésznél Groves (68-65) volt nyeregben. Egyénként több olyan menet volt, ami véleményes lehetett, így egyik pontozás sem tűnik irreálisnak. Annál inkább a gálát Angliában közvetítő csatorna szakértőjeként dolgozó legendás Jim Watt által közzétett „részeredmény”, hiszen nála az első 6 menetből csak egyet nyert Groves.

A „Kobra” a küzdelem után, még a ringben, fél térdre ereszkedve kérte meg barátnője kezét.
Carl FrochCarl Froch
Úgy hírlik, hogy Froch következő kihívója az amatőrként olimpiai bajnok honfitárs, James DeGale (19 győzelem – 1 vereség) lehet, amit a világbajnok sem utasít el, ám kommentárjában hozzátette, miszerint ha van nagyobb küzdelem, nagyobb név ellen, akkor inkább azt választja.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5092
Fekete László ambiciózus tervei
3675
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
106
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
2973
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel