Fonfara: Adonis, készülj a harcra

2016. 02. 17. 06:50
Fonfara: Adonis, készülj a harcra

A lengyelek Amerikában élő félnehézsúlyú kitűnősége, Andrzej Fonfara (28 győzelem – 3 vereség) határozott hangvételű kihívást intézett a WBC világelső Adonis Stevenson-hoz (27 győzelem – 1 vereség).

Mint ismert, a két harcos 2014. tavaszán egyszer már összecsapott, mely küzdelmet – a vártnál nagyobb csatában – Stevenson nyerte meg, úgy, hogy ő is megjárta a padlót. A visszavágó lassan időszerű, hiszen a Fonfara azóta három nagyszerű győzelemmel visszakapaszkodott a WBC ranglista élvonalába.

„Én csak egy sráccal akarok küzdeni: Adonis Stevensonnal. Volt néhány éles hangvételű beszólása, de nem állítom, hogy ő egy tróger, vagy hasonló... Stevenson a WBC bajnoka, ami a legjobb szervezet a világon, és én tisztelem őt. Csak akarok egy visszavágót, mert van értelme – ő kétszer engem, én egyszer őt küldtem padlóra, és megnyerte a meccset, de azóta sokkal jobb lettem. Tegyük fel, hogy akár 30 százalékkal is jobb bunyós lettem. Adonis, ne keress tovább, második vagyok a ranglistán. Itt vagyok, készen állok! Találkozzunk a ringben” - jelentette ki Andrzej Fonfara.

Adonis Stevenson tavaly szeptemberben küzdött utoljára, így lassan illene valami aktivitást mutatnia a 38 éves kanadai világelsőnek.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5660
Fekete László ambiciózus tervei
12582
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
371
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3065
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel