Fodor Milán még nem tudja, mikor bokszolhat az olimpiai kvótáért

2020. 10. 23. 22:21
Fodor Milán még nem tudja, mikor bokszolhat az olimpiai kvótáért

Már várja a félbeszakadt kvalifikációs verseny folytatását.

Egy győzelemre az álmoktól. (MTI)

Fodor Milán, a magyar ökölvívó-válogatott váltósúlyú versenyzője továbbra sem tudja, mikor folytatódik az európai olimpiai kvalifikációs viadal, amelyet márciusban a koronavírus-járvány miatt szakítottak félbe.

A Vasas SC sportolója jól kezdte a londoni tornát, hiszen március 15-én elbúcsúztatta észt ellenfelét a 63 kilogrammos súlycsoportban. Két nappal később a lengyel Damian Durkacz legyőzése olimpiai kvótát jelentett volna számára, ám a szervezők a világjárvány miatt félbeszakították a viadalt.

Fodor csütörtökön az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, nagyon jó formában volt, ezért nagyon jó lett volna, ha folytathatja szereplését, most viszont arra törekszik, hogy azt a csúcsformát átmentse jövő tavaszra.

Hozzátette, egyelőre ő sem tudja, pontosan mikor folytatódnak a küzdelmek, de szerinte ugyanúgy valamelyik angliai város lesz a helyszín, mint idén.

Fodor szerint voltak kisebb hibái, azokat ki tudta javítani, másrészt alaposan fel tud készülni lengyel ellenfeléből.

Már ismerem minden mozdulatát, nagyjából tisztában vagyunk vele, mi a stílusa, de igazából ott fog eldőlni az első percben, hogy mit akar bokszolni” – magyarázta.

Az ökölvívónak a márciusi hazaérkezés után két hetet karanténban kellett töltenie, azóta folyamatosan edz, előbb alapozó jellegű, erőnlétfejlesztő munkát végzett, majd elkezdett az országos bajnokságra készülni, amelyet jövő héten Győrben rendeznek.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel