Felix Sturm: itt az ideje Solimant nyugdíjazni

2014. 05. 03. 00:04
Felix Sturm: itt az ideje Solimant nyugdíjazni

Május 31-én, Krefeldben rendezik a Felix Sturm – Sam Soliman visszavágót, s ez alkalommal már az IBF vb-övért csatáznak.

Mint ismert, tavaly februárban egyszer már összecsapott a két versenyző, melyet a most 40 éves ausztrál Soliman pontozással nyert meg, ám később doppingvétség miatt elvették tőle a sikert.

Azóta Felix Sturm, Darren Barker legyőzésével, ismét világelső lett középsúlyban, de a Soliman elleni visszavágó ennek ellenére a német számára fontosabb. Legalábbis a nyilatkozatok alapján.

„Ez nem csak egy címvédő mérkőzés” – mondta Sturm. „A megváltás napja lesz. Ő és csapata nem volt profi az első mérkőzésünk előtt, majd amikor megkaptuk a hírt, hogy elbukott a teszten… nos, elég volt belőlük. Itt az ideje, hogy nyugdíjba küldjem.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5666
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32768
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel