Felesége gyilkolta meg Arturo Gattit?

2009. 07. 13. 11:00
Felesége gyilkolta meg Arturo Gattit?

Mint arról szombat este beszámoltunk, a már visszavonult boxlegendát, Arturo Gattit szombaton holtan találták bérelt brazíliai apartmanjában. A rendőrség azonnal gyilkosság gyanújával kezdte a nyomozást, hisz a körülmények feltételezték az idegenkezűséget.

Sajnos a hatóságoknak nem kellett sokat kutakodniuk a gyilkos személyét illetően, ugyanis a „gyászoló” feleség, a 23 éves Amanda Rodrigues hamar ellentmondásokba keveredett kihallgatása során, majd a rendőrség őrizetbe vette az asszonyt, hivatalosan a gyilkosságban való részvétel gyanúja miatt.

A család barátja, a korábbi nagypehelysúlyú és könnyűsúlyú világbajnok Acelino Freitas szerint komoly viták voltak a házastársak között, és a brazíliai utazást is azért szervezték, hogy egy utolsó lehetőséget adjanak kapcsolatuknak.

A feltételezések szerint péntek éjjel komoly, tettlegességig fajuló vitája volt Arturónak és Amandának, majd amikor az ittas bokszoló nyugovóra tért, az asszony megölte férjét. A halottszemle a fejsérülés mellett fojtogatás nyomokat is talált az elhunyton.

A bokszolóról rengeteg statisztikai adatot lehetne felsorolni. Nagy klasszis volt, ám elsősorban a látványos, közönségszórakoztató, megalkuvást nem ismerő küzdőstílusa marad meg a szurkolók emlékezetében, azon felül, hogy két súlycsoportban is vb-címet jegyzett.

Négy alkalommal (1997, 1998, 2002 és 2003) volt részese az év mérkőzésének a Ring Magazine szerint, valamint 20 küzdelmét élőben közvetítette az HBO csatorna. Igazi jolly-joker volt, akinek a népszerűségét még az sem kezdhette ki, hogy sima vereséget szenvedett Oscar De La Hoya, és Floyd Mayweather Jr. ellen is. New Jersey-ben, ahol élt, szentként tisztelték, bármikor, bárki ellen bokszolhatott volna, az összes jegyet eladják a pénztárakban.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4279
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel