Felemás folytatás az ifjúsági világbajnokságon

2018. 08. 22. 22:37
Felemás folytatás az ifjúsági világbajnokságon

Sajnos négyből csak egy magyar ökölvívó jutott tovább a budapesti világbajnokság szerdai versenynapján.

Orbán Adrián viszont bravúros győzelmet aratott.

Egyetlen magyar győzelemnek örülhetett a hazai tábor az ifjúsági ökölvívó-világbajnokság második versenynapján, amikor is színeink képviseletében négyen léptek kötelek közé a Duna Aréna ringjeiben.

Rosszul indult a szerda a 17-18 éves bokszolók budapesti vébéjén, a déli-kora délutáni programban fellépő 56 kilós Ángyán József ugyanis meglehetősen simán kikapott a marokkói Abbaz Addesszamadtól. Kevés nemzetközi tapasztalattal felvértezett honfitársunkat persze nem akárki verte meg, az észak-afrikai bokszoló tudniillik kategóriájában idén megnyerte az ifjúságiak Ázsia-bajnokságát. A Duna Arénában is végig ő diktált, többet és pontosabban is ütött az arab fiú, és sima vereség lett a vége.

Hiába voltam gyorsabb lábon, olyan rettentően erőseket ütött, amire nem lehet felkészülni – nyilatkozta meccsük után Ángyán, aki azzal zárta mondandóját, hogy összességében azért nagyon élvezte a bunyót, merthogy „nem mindennap bokszol az ember hazai közönség előtt egy világbajnokságon...”

A kora esti folytatásban aztán javult a magyar mérleg, méghozzá egy bravúros siker nyomán. A 60 kilogrammban versenyző Orbán Adrián a kirgizek 2017-es Ázsia-bajnoki ezüstérmese, Umar Kubanicsbek Uulu felett diadalmaskodott nagy csatában. A kecskeméti legény, aki a maga 16 esztendejével a magyar csapat legfiatalabb tagja, győzelmét részben a „hely szellemével” magyarázta, kiemelve, hogy nagyon nagy előnyt jelentett számára a közönség folyamatos buzdítása.

Az ellenfelem nagyon erős volt, borzasztóan elfáradtam a három menet alatt. Holnapután bokszolok legközelebb, igyekszem akkor is nyerni – összegzett Orbán.

A szintén 16 éves Vitál Dominikának is posztszovjet ország képviselője jutott, de a kazah vetélytárs elég gyorsan egyértelművé tette, hogy újabb magyar bravúrra ne számítsunk. A 48 kilósok párharcában a 17 esztendős Anel Kudarbejgen, aki az idén bronzérmes volt a korosztályos Ázsia-bajnokságon, fokozatosan felőrölte Vitál ellenállását, hatalmas ütéseket vitt be, a nyíregyházi lányra három alkalommal is számolt a vezetőbíró, aki az utolsó „matekóra” után véget vetett a mérkőzésnek.

A szerda záró összecsapásán sem volt minek örülni: 54 kg-ban az esélyesebbnek vélt Kondákor Emília alulmaradt az ez évi ifjúsági Ázsia-bajnokság bronzérmesével, Erdenedalaj Micsidmával szemben. A mongol kevesebbet, de valamivel pontosabban ütött, míg a nagykanizsai lány, aki 2016-ban junior Eb-n, 2017-ben pedig ifjúsági Európa-bajnokságon volt bronzérmes, sokszor nem találta az ütőtávot, mert bár többször talált is, rengetegszer a levegőt csépelte riválisa helyett. A szoros csata végén a pontozók a mongolt látták jobbnak. (Utanpotlassport.hu)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10509
Teofimo Lopez: „Most láthatjátok, hogy milyen ember Lomacsenko”
6693
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
4766
Mike Tyson: Mayweather nem a legnagyobb, Pacquiaót szívesebben néztem
3256
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel