Fekete László ambiciózus tervei

2021. 04. 23. 08:33
Fekete László ambiciózus tervei

Reméli, hogy az elképzelései támogatókra lel.

Egy visszavágó Klasz Árpáddal a „kívánságlistája” első helyén.

Fekete László karrierjére mindig is kiemelten figyelt a monokli.com oldal, és bár útja elég kacskaringós, továbbra is érdemes figyelemmel követni a még mindig csak 27 éves ökölvívó pályafutását. Fekete a hétvégén Németországban lépett volna ringkötelek közé, de a küzdelme adminisztratív okok miatt elmarad. A bunyós szeretne visszatérni a hazai szorítókba, méghozzá igen ambíciós tervekkel.

Még nem tudni, hogyan alakul a járvány, de szerintem a többi ökölvívó nevében is mondhatom, hogy már mindenki nagyon várja, hogy újra közönség előtt bunyózhassunk.” - kezdte Fekete. „Komoly terveim vannak, de ezek nem a valóságtól elrugaszkodott tervek, így joggal remélem, hogy mindenki támogatja fogja ennek megvalósulását.”

A budapesti versenyzőnek két komoly célja van: egy Klasz Árpád elleni visszavágó, és egy másik nagyszerűnek ígérkező párharc Rózsás Gyula ellen.

Igen, szeretnék egy visszavágót kérni Árpitól. Nem hangoskodva, hanem sportszerűen. Aki ismer, azt tudja, hogy az első meccsünket elszúrtam. Sokkal több van bennem, és ezt szeretném be is bizonyítani. Jó lenne már nyáron, ismét telt ház előtt. Vagy bármikor. Szerintem sokan gondolják úgy, hogy az első meccshez hasonló felhajtás még soha nem volt Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy az nem egyszeri és megismételhetetlen volt. Csináljuk meg újra! Csináljuk meg még jobban!” - fogalmazott.

Emlékezetes, hogy Klasz és Fekete 2019-ben bokszolt első alkalommal, és bár a küzdelem végül az első menetben befejeződött, a két öklöző párharcának híre igencsak felhívta a figyelmet a hazai bunyósokra. Komoly, országos média nélkül is sikerült bekerülniük a közbeszédbe, ami hatalmas eredménynek számított.

Nagy álmom, hogy az amatőrök után a profik között is bajnok tudnék lenni! Ezért fogok dolgozni. Köszönöm mindenkinek, aki kitartott mellettem.” - zárta gondolatait Fekete, aki a tervek szerint akár már június végén címmérkőzésen bizonyíthat.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32885
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5722
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4348
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1501
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel